Hírek

Gamer adomány

2021. november 24., 18:58

Az Ivy Technology Kft. jóvoltából gamer eszközök kerültek a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálathoz, illetve a FÉHE óperint utcai közösségi terébe.

 

Gamer adomány

A Jászai Mari utca 4-ben, a régi gyermekek házában még falak is érintetlenek, nemcsak a gamer állomások, a felújított épület is jövő héten debütál. Az új közösségi térben rendezték be a számítógépes szobát 2 gamer állomással, vagyis profin felszerelt játék pulttal és kiegészítőkkel. Kulcsár Lászlóné intézményvezető elmondta, olyan fiatalokat várnak, akik hasznosan és értelmesen szeretnék tölteni az idejüket. Németh Ákos örömét fejezte ki, hogy a körzet nemcsak új közösségi térrel gazdagodik, de ezen belül modern kikapcsolódási lehetőséget is ad.

Bokányi Adrienn - tanácsnok, Szombathely MJV
,,Az Ivy technology Kft. gyakorlatilag felkereste az önkormányzatunkat azzal, hogy szeretne adomány csomagokat szeretnének eljuttatni a megfelelő helyekre ezek az adomány csomagok ezek különböző számítástechnikai és gamer eszközökből állnak, úgy mint gamer eszközök, egerek, laptop - és tablet tartó táskák, gamer székek VR eszközök.”  

Ezek használt, de rendkívül jó állapotban lévő eszközök. Összesen 4, vagyis helszínenként 2-2 játékállomást hoztak létre a közösségi terekben, de ezen felül még maradtak elektronikai eszközök amit a két intézmény dolgozói, a szociális szféra munkatársai használnak.

Az adományozó vállalat számára fontos a társadalmi felelősségvállalás. Nemcsak a mostani akcióval szeretnének segíteni.

Vecsera Zsolt -ügyvezető Ivy Technology Kft.
,,A mi életünkben az elektronikus eszközök azok folyamatosan, folyamatosan rendelkezünk ilyen plusz eszközökkel és mindenféleképpen szeretnék ezeket a köz javára bocsátani és a megfelelő helyekre eljuttatni. “

Erre tökéletesen alkalmas hely a FÉHE közösségi tere, a második helyszín. Jellemzően környékbeli fiatalok használják délutánonként a termet. Itt már voltak számítógépek, csak ,,upgradelni” -fejleszteni kellett a helyszínt. A VR szemüvegek még be vannak csomagolva, de remélhetőleg délután lekerül a celofán.  

Németh Klára ,FÉHE NKft,.ügyvezető igazgató
,,Én azt gondolom, hogy nagyon jó szolgálatot fognak tenni ezek az eszközök , hiszen egy nagyon népszerű közösségi térről van szó. 10 és 21 éves kor között látogatják a közösségi teret a fiatalok , szinte napi rendszerességgel , nagyon sokféle szolgáltatást biztosítunk itt a fiataloknak a szabadidő eltöltésén túl korrepetitor áll a rendelkezésükre, és ami nagyon fontos, hogy szociális szakember felügyelete mellett tudják eltölteni az időt. “

A mai fiatalok nagyon érzékenyek az online jelenlétre, és a környéken élők közül egyre többen veszik igénybe az új lehetőségeket, a helyszíneket és az eszközöket.