Hírek

Garanciaprogram a fiataloknak

2015. június 03., 15:47

A fiatalok körében kívánja csökkenteni a munkanélküliséget az Ifjúsági Garancia Program, amelyet idén indított a kormány. Az első képzések már el is kezdődtek, mintegy ötvenen szerezhetnek targoncavezetői vizsgát állami segítséggel.

Garanciaprogram a fiataloknak

„Az elektomos targoncáknál az akkumulátor végzi a teljes hajtását.”

Ennek a két és fél tonnás teherbírású targoncának a felépítését és működését magyarázza a műszaki oktató. Az Ifjúsági Garancia Program keretében 15 és 25 év közötti, álláskereső fiatalok jelentkezhettek a képzésre. Volt, aki GYES mellett vállalta a tanulást, a későbbi könnyebb munkavállalás reményében.

Horváth Virginia
„Kapunk egy hatósági igazolványt is, amivel kezelhetjük a gépet. Ez egy egy hónapos tanfolyam, egy elég intenzív tanfolyam, minden nap vannak óráink: gyakorlat, van elméleti és egy hónap múlva fogunk belőle vizsgázni.”

A programot idén indította a kormány, és több lépcsőben 2020-ig valósítja meg európai uniós támogatással, összesen 215 milliárd forintból. Vas megyében már több mint 600 főnek ajánlották fel a részvételt, ők targoncavezetői, tb-ügyintézői és nyelvi képzések közül válaszhattak. A tapasztalatok szerint most ezekre van a legnagyobb szükség.

Kovács Péter – műszaki szakoktató, Szombathelyi Műszaki SZKI Gépipari
„Targoncavezetői engedélyt nagyon sok munkáltaó kéri, tehát ezzel jelentősen nő az esélyük arra, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.”

A garanciaprogramban részt vevők többsége foglalkoztatási támogatással helyezkedhet el, számukra többek között utazási költségtérítést is nyújtanak. A szakemberek mindenki sorsát nyomonkövetik majd, akik a programból kikerülnek.