
Még Gerard Depardieu is utazott ezen a bigán, ugyanis az Asterix és Obelix című film magyarországi forgatásán használták a római harci szekeret. Mint az ókori járműipar remeke, ez a szekér is népszerűsíti a karneválon a gépészmérnök-képzést. Két évnyi munka után kapott zöld utat a szombathelyi felsőfokú műszaki oktatás.
Puskás Tivadar – polgármester
„AZ Oktatási Hivatal július 21-i memorandumában ezt szentesítette, hogy Szombathelyen 2015. szeptember elseje után, gépészmérnök-képzés indul.”
A Savaria Történelmi Karnevál szervezői szerint a rendezvénynek egyébként is célja Szombathely népszerűsítése, így kerülhet a programok közé az új képzés bemutatása is.
Szommer Ildikó – karneváligazgató
„Úgy gondolom, hogy feladatunk minden olyan tevékenység, amivel felmutatjuk a város értékeit – egy ilyen értéknek számít ez a képzés is, ami a jövő esztendőben elindul.”
A műszaki szakra 80 jelentkezőt vesznek majd fel, és több száz érdeklődőre számítanak. A szak népszerűsítése most, a Savaria Karneválon kezdődik.
Szijártó Zsolt – ügyvezető igazgató, Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ
„Mi várjuk a fiatalokat is, de várjuk a szüleiket is, alapvetően minden korosztályt szívesen látunk a standunkon. Ez egy felhordó eseménye annak a szeptemberben elinduló marketingkampánynak, ami az egész gépészmérnöki képzés elindítását támogatni szeretné.”
A karneváli gépész standon megtudhatják majd az érdeklődők, miként kerülhetnek be a szombathelyi, duális rendszerű műszaki felsőoktatási képzésbe. És persze kipróbálhatják a bigát is.





























