Hírek

Gólfesztivált rendezett a Viktória

2015. október 30., 16:24

Hétközi mérkőzésen fogadta a Viktória TREND-Optika FC női első osztályú labdarúgócsapata a Csongrád megyei szegedi boszorkányokat. Potyogtak a gólok a Király Sportlétesítményben, a hazaiak már az első félidőben eldöntötték a találkozót.

Gólfesztivált rendezett a Viktória

A JET-SOL Liga 6. fordulójából elhalasztott mérkőzés első percétől kezdve a Viktória magához ragadta a kezdeményezést és a játék irányítását. Az első gólra mindössze 10 percet kellett várni, ekkor Szakonyi harcolt meg a labdáért a szélen, majd pontosan adott középre, Manhart pedig a kapuba továbbította a játékszert. Ettől kezdve beindult a szombathelyi gólgyár, hiszen a félidő végéig Siklér Kinga kétszer volt eredményes, Manhart is megszerezte második gólját és Szakonyi Emese is feliratkozott a góllövők közé. Közvetlenül a szünet előtt egy vendég 11-es borzolta a kedélyeket. A boszorkányok ezt értékesítették, 5:1-re módosítva ezzel az állást, az esetet követően pedig a hevesen reklamáló Bánfalvi Attilát elküldték a kispadtól.

A második félidőben sem változott a játék képe: a szombathelyiek támadtak, a szegediek pedig kétségbeesetten védekeztek. A 60. percben szabadrúgáshoz jutott a Viktória, a labda mögé Ferencsik állt, aki az üresen hagyott Balogh Henriettához passzolt, ő pedig kapásból a kapuba vágta a labdát, 6:1! A 64. minutumban a mesterhármast elérő Manhart volt ismét eredményes, majd a 69. percben hazai szögletet követően előbb kifejelték a vendégek a beadást, csakhogy a labda épp Szakonyi elé hullott, aki nem tétovázott, kapásból tüzelt és lövése védhetetlenül vágódott a kapuba, a mérkőzés találata volt. A vége 10:2 lett, szezonbeli eddigi legnagyobb arányú sikerét érte el a Viktória.

Bánfalvi Attila – vezetőedző, Viktória TREND-Optika FC
„Mindenképpen van hiányérzet. A 10 rúgott gól önmagában szép, de kiahygtunk legalább 5 óriási helyzetet, amiből több gólt érhettünk volna el. A legnagyobb hiányérzet, hogy a Szeged az eddigi meccseken összesen 2 gólt rúgott, tehát annyit mint nekünk.”

A kapott gólok közül a 11-es erősen vitatható volt, Guth Renáta találatát megelőzőleg azonban nagyot hibázott Ferencsik Evelin. Ezt leszámítva a Viktória csapatkapitánya vezéregyénisége volt csapatának.

Ferencsik Evelin – játékos, Viktória TREND-Optika FC
„Támadójátékban próbáltam maximálisan részt venni. Az edzőmmel is az előbb beszéltük, hogy a védekezés részével voltak gondok, minden meccsen lehet tanulni, ebből is tanultam, remélem a következő meccsre ki tudom javítani.”

A szombathelyi lányok bajnoki mérkőzésen legközelebb szombaton fél 2-kor lépnek pályára a Femina ellen a Király Sportlétesítményben.