
Kamionok között kell tekernie annak, aki a város és Zanat között kerékpározik.
Fekete Rezső
6-kor meg délután 2-kor, akkor nagy a forgalom, akkor meg kell állni, van, hogy 5 percet is várni kell. - A körforgalomban nem túl veszélyes? - Nincs más megoldás. Nem tudok merre menni.
A zanati kerékpárútra évek óta hiába várnak a biciklisek, pedig a nyomvonalat már kijelölték. A tervek szerint az út egyik oldalán két sávon haladhatnának a kerékpárosok, akik a körforgalmat egy zebrán kerülhetnék ki. Az új elképzelés szerint biztonságosabb lenne, ha aluljáró épülne.
Lendvai Ferenc elnök, Városfejlesztési Bizottság
Ott jönne fel az út másik oldalán. Itt, ahol mennek a kamionok meg az autók, ez életveszélyes.
A városfejlesztési bizottság is támogatta, hogy aluljáró épüljön, és ezt szavazta meg a közgyűlés is. A beruházás a terület tulajdonosának feladata.
Lendvai Ferenc elnök, Városfejlesztési Bizottság
Ez nem a város kötelezettsége, ennek a kerékpárútnak a megépítése, egy előző ciklusban köttetett szerződés szerint a kerékpárutat egy vállalkozó vállalta megépíteni, úgy gondolom, hogy a város vezetésének tárgyalnia kell vele.
Az elfogadott módosítás szerint a leendő kerékpárútnak legalább 3 méter szélesnek kell lennie.