Hírek

Gyenge volt az idei napraforgó termés

2021. október 13., 14:21

Folyamatosan emelkedik a napraforgó felvásárlási ára világszerte: gyenge volt idén a termés, ráadásul drágult a műtrágya és az üzemanyag is. A háztartásokban érdemes felkészülni, hogy a napraforgó olaj sokkal többe kerül majd a boltokban, mint most.

 

Gyenge volt az idei napraforgó termés

Aszály nehezítette meg idén az olajos magvakat termelő gazdák életét. Marlovics Norbert 20 hektáron vetőmagnak való, és 50 hektáron úgynevezett áru napraforgót aratott. Utóbbit jobban megviselte a csapadékhiány.

“A nyugati határszélen, ahol még elég jól voltak esők, lehet látni, ilyen típusú tányérokkal lehetett találkozni, ami egy kimondottan jó évet prognosztizál, teljes a lerakódás, jól be van rakódva, ott vannak bent a kaszatok, amiben a szemtermés, ez egy gyönyörű tányér, ebből van szép nagy és sok, ugyanakkor ahogy haladunk kelet felé, Szombathelyen túl szinte csak a fele.”

Ezt a táblát a táplánszentkereszti gabonakutató állomásnál találtuk, itt még lábon áll a napraforgó. Többségében szép, nagy tányérokat látni. A napraforgó aratásával már csaknem végeztek Vas megyében. Az időjárási körülmények miatt nemcsak hazánkban, hanem világszerte magas az olajos magvak felvásárlási ára, óriási a kereslet minden földrészen. Jelenleg kétszázezer forint felett mozog a napraforgó tonnánkénti felvásárlási ára, és tovább emelkedik. Csakhogy drágult a műtrágya és az üzemanyag is.

Marlovics Norbert - mezőgazdasági vállalkozó
“A gázolaj ára is átlépte az ötszáz forintot már literenként, valószínű az se fog még megállni, tehát gyakorlatilag hiába van most egy emelkedő tendencia, az input anyagok emelkedése a gazdaságosságot elképzelhető, hogy rosszabbul befolyásolja, mint az előző években.”

Az utóbbi hónapokban már jelentősen megemelkedett az étolaj ára, de további drágulásra kell számítani.