Hírek

Gyorsabb ügyintézés, kevesebb adminisztráció

2013. június 05., 18:27

A kormány Egyszerűsítési Programját ismerhették meg az államigazgatásban dolgozók.

Gyorsabb ügyintézés, kevesebb adminisztráció

Ha a közigazgatási reform a tervek szerint halad, egy év múlva már nem kell tudnunk a különböző hivatalok és eljárások nevét, csak azt, hogy hol van a legközelebbi kormányablak. Jövő ilyenkor már 2500 féle ügyben nyújtanak segítséget. Minderről a Közigazgatási Minisztérium államtitkára beszélt az államigazgatásban dolgozóknak, akik a járási hivatalok és a tankerületek létrehozásának tapasztalatairól is hallhattak.

Átlagos délután a szombathelyi okmányirodában. A kormány szándéka szerint hónapról hónapra kevesebb lesz a sorbanállás, a papírmunka, és a bürokrácia csökkentését a pénztárcánkon is érezzük majd. Mindezt a közigazgatási reform keretében elfogadott Egyszerűsítési Program tartalmazza.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az volt a célunk, hogy 25 százalékkal csökkentsük a lakosokra háruló adminisztratív terhet, és ezt április 30-ig sikerült is megvalósítanunk, elektronizálással, ügyek eltörlésével, összevonásával sikerült azt az egynegyednyi terhet levenni a lakosok vállásról.

Útlevelet például a korábbi 30 helyett most már 7 vagy akár 3 napon belül is lehet igényelni, de a változások más eljárásokat is érintenek, a családtámogatásoktól a vízmérőcserén át a diákhitel ügyintézésig. Ennek érdekében újabb kormányablakok jönnek létre: Szombathelyen a Hollán Ernő utcában és a vasútállomáson kapnak helyet, s ha ez elkészül, megkezdődhet a Bejczy utcai okmányiroda átalakítása is.

Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízott
A megnyíló kormányablakokban jelentős ügyszámbővülés következik be, a július 1-jén belépő 150 ügy után 2 ezernél is több ügy intézésére nyílik mód az egyablakos rendszer jegyében.

Az ügyintézés elérhetőségét szolgálják – különösen vidéken - az év elején létrejött járási hivatalok. Kialakításuk nagyobb zökkenők nélkül zajlott a megyében – tette hozzá a kormánymegbízott. Hasonló tapasztalatokról számolt be Fodor István is: a kezdeti aggodalmak ellenére nem volt fennakadás sem a bérek kifizetésében, sem a mindennapi működésben a tankerületek megalakulása miatt.

Fodor István igazgató, Szombathelyi Tankerület
Egységesen kezelünk minden kérdést és problémát, ez nagyon sok iskolának plusz lehetőséget jelentett, hiszen olyan juttatásokat is kifizettünk, amit esetleg a korábbi fennatartó nehezen tudott megoldani, és egységesen próbáljuk az összes feladatot irányítani, koordinálni, ez a legtöbb iskolában pozitív visszajelzéssel valósul meg.

A tankerületek és az intézmények együttműködését megkönnyíti a legújabb változás: a munkáltatói jogkörök egy része a tankerületi igazgatókhoz került.