
Sok néző előtt, ebből adódóan határozottan jó hangulatban játszotta le első hazai edzőmeccsét a 2014-2015-ös szezonra hangoló Falco KC Szombathely kosárcsapata az Aréna Savariában. Will Tamásék főként a második félidőben mutatott teljesítményüknek köszönhetően 106:81 arányban győzték le osztrák ellenfelüket. A több mint 100 dobott pont remek támadójátékot sejtet, viszont a 81 kapott, nem éppen jó védekezést.
Will Tamás kosárlabdázó, Falco KC Szombathely
“Laci lett az edző, úgy gondolom ebből mindenki számított arra, hogy így fogunk dobni. Remélem, hogy majd a szezonban is így fogunk dobni. De ha a védekezésünk jobb lesz, akkor a Fürstenfeldnél erősebb csapatok ellen is tudunk majd nyerni. Nagyon fontos ez, mert az nem jó, ha mi sokat dobunk, de az ellenfél még többet.”
A Falco gárdája a felkészülés derekán jár még, így a csapat folyamatosan erős fizikális megterhelést kap az edzéseken. Ezt is figyelembe véve, a Fürstenfeld ellen mutatott játék több mint bíztatónak mondható.
Kálmán László vezetőedző, Falco KC Szombathely
“Látom az akaratot, hogy igyekeztek a játékosok. Az egy más kérdés, hogy a lábak most egy kicsit fáradtabbak és nem értek oda. De mondom, a felkészülés elején vagyunk, így ez mindenképpen pozitív volt.”
A szombathelyi csapat a hétvégén egy ausztriai erőfelmérőn vesz részt. Azt követően pedig a hazai rendezésű Horváth Zoltán Emléktornán szerepel majd, ahol olyan erős csapatokkal mérheti össze a tudását, mint a Szolnoki Olaj, vagy éppen a Paksi Atomerőmű SE.





























