
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. december 19-i ülésén hívta életre a „VIVA Savaria!” Egészségfejlesztési Stratégiát. A program célja a testmozgásra és az aktív életmódra ösztönzés, de felhívja a figyelmet a közösségek erősítésére, a szűrőprogramok promotálására és az önkéntesség fontosságára is. A stratégia részeként kiemelt cél a városi sportrendezvények bővítése és népszerűsítése. Ennek újabb állomásaként, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a MOVE–Szombathely Sunset Run futóversenyt – ezt László Győző, sportért felelős alpolgármester jelentette be sajtótájékoztatóján. A programismertetőn elhangzott: minden korosztályt várnak a rendezvényre, amelyre 500 métertől egészen a maratoni távig lehet nevezni. Különleges eleme lesz a programnak a város ikonikus helyszíneit érintő naplementés futás, amelyet kulturális és látványelemek tesznek még különlegesebbé.
Horváth Soma - alpolgármester
- S hagyományteremtő szándékkal indítjuk a jövőben egy sportturisztikai rendezvényt szeretnénk, akkor az ideérkezőknek is valami élményt adjunk, így több olyan helyszíne lesz magának a távnak, ahol valamilyen lézershow, élő zene, dj vagy fényfestés várja azokat, akik kilátogatnak meg a futókat. A helyszínek között lesz a Emlékmű Domb, a Csónakázó tó szigete, a Romkert-passzázs, ahol most ugye tartottuk a sajtótájékoztatót. Mindenhol különleges attrakcióval várunk - például a Skanzenben élő zenével.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a résztvevők számára emlékezetes legyen az esemény, így minden célba érkező különleges befutó éremmel gazdagodik.
Károlyi Ákos - jegyző
- Az útvonal mellett az érem is egyedülálló lesz, akkor amikor a légiósok által használt pajzsnak a kicsinyített mását fogjuk átadni éremként. A gyermekeket is nagyon sok szeretettel várjuk a rendezvényre, ahogy említettem a négy éves kortól egészen a 12 éves korig és talán meghozza a gyerekek kedvét, hogyha azt mondom, hogy a Cosplay nevű Parkouros formáció fog egy 40-45 perces nagyon látványos show-t prezentálni a gyerekeknek mindenféle Marveles szuperhősnek öltözve.
A látványos show mellett a bemelegítéshez és a futáshoz is csatlakoznak majd beöltözött szuperhősök. A hagyományteremtő sportrendezvény fővédnöke Borbás Tibor ultrafutó, aki már többször rótta a kilométereket jótékonysági céllal. Adakozásra ez esetben is lesz lehetőség: a Szombathelyi Futóklubbal együttműködve a rendezvény ideje alatt Szimpátia Futást szerveznek. Borbás Tibor – aki már a Spartathlont is teljesítette – a naplementés futóverseny alatt 36 órán keresztül fut majd a Csónakázó-tó körül. A szervezők a nevezési díjak egy részét egy rászoruló család támogatására fordítják, emellett a helyszínen adománygyűjtő dobozt is kihelyeznek. Az augusztus 29-ére megrendezett eseményre már lehet nevezni a oldalon, ahol további információk is elérhetők a MOVE–Szombathely Sunset Runnal kapcsolatban.





























