Hírek

Hajléktalan álláskeresők közfoglalkoztatása

2015. február 25., 19:41

Hajléktalan álláskeresők közfoglalkoztatására nyílhat lehetőség márciustól Szombathelyen. A mintaprogram legfőbb célja, hogy a résztvevők munkatapasztalatot szerezzenek, illetve munkájukkal értéket teremtsenek a városban.

Hajléktalan álláskeresők közfoglalkoztatása

Közterületek kaszálása, a szegélynövények gondozása, játszóterek tisztán tartása – ezek a feladatok várnak 40 hajléktalan közfoglalkoztatottra, ha támogatást nyer a szombathelyi startmunka mintaprogram, amit a Savaria Rehab-Team dolgozott ki.

Bujtás Edit – igazgató, Savaria Rehab-Team
A parkgondozó képzés már a korábbi években, egy másik program keretében megtörtént, úgyhogy szakképzett parkgondozók fognak rendelkezésre állni ebben a programban, egy része pedig olyan a munkafolyamatoknak, amihez nem szükséges szakképzettség, de számukra is tudunk értékteremtő munkát adni.”

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága a helyi munkaügyi központon keresztül támogathatja a programot, aminek összköltsége 75 millió forint, ebből másfél milliót önerőből a szombathelyi önkormányzat biztosít.

Puskás Tivadar - polgármester
„Nagyon fontos, hogy a közfoglalkoztatással munkát adunk olyan hajléktalanoknak, akik eddig nem végezhettek munkát egyszer, másodszor a munka olyan természetű és olyan jellegű, amit hasznot hajt, mert Szombathelynek a közparkjai, játszóterei rendben lesznek.

Szombathely új szociális programja a Szent Márton Köpenye címet kapta, ennek elfogadásáról a februári közgyűlésen dönt a képviselő-testület. Ebben a most elnyerhető összeggel együtt mintegy négyszázmillió forint jut szociális támogatásra, segélyezésre.

Koczka Tibor – alpolgármester
„Hajléktalanok foglalkoztatására fogjuk elnyerni ezt a pénzt, ami azt jelenti, hogy negyven főnek egy éven át munkát tudunk biztosítani, hasznos munkát, amiért pénzt kapnak, és ebből a hajléktalanellátásért, szociális ellátásért tudnak fizetni az intézményeinknek, és ebből az intézményeinknek még plusz bevétele származik.”

A program keretében szociális mosoda is létesülhet, itt a szociális intézményekben használt munkaruhák, törülközők, ágyneműk, plédek mosásával foglalkoznak majd. Ehhez, illetve a parkgondozáshoz szükséges eszközökre is biztosít forrást a mintaprogram.