
Az intézményfenntartó központ egyik legfontosabb küldetése, hogy csökkentse a társadalmi egyenlőtlenségeket, és segítse a hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedését - hangzott el a mai program megnyitóján. A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők iránti toleranciára és gondoskodásra.
Fodor István - igazgató, KLIK Szombathelyi Tankerülete
"A mai alkalom arról szól, hogyan tudunk a civil szervezetekkel együttműködve segíteni az esélyegyenlőségben, hosszú távú célunk, hogy mindenféle más kapcsolódási pontokon tudunk együttműködni a társadalom más szervezeteivel."
A Gothard és a Reguly-iskolából valamint az Aranyhíd Oktatási Központból érkeztek gyerekek, hogy közösen töltsenek el egy élményekkel teli napot.
Zielbauer György - igazgató, Reguly Antal Általános Iskola
"A mi számunkra lényeges, hogy minél több gyerek ismerje meg, hogy vannak mások is. És itt a másokat úgy értve, hogy vannak fogyatékkal élők, vannak, akik kultúrájukban mások, pl. a nemzetiségek, tehát ez a mi számunkra fontos."
A gyerekek a szervezőkkel együtt kerékpárra pattantak, és közösen tekertek a herényi templom körül. A tandemet is ki lehetett próbálni. A herényiek házának udvara játéktérré alakult: rajzoltak, és énekeltek is, jó volt a hangulat.
"Virágom, virágom, na még egyszer!"
A rendezvény végén a résztvevők összeálltak, és egy mosolygó arcot formáztak az udvaron.





























