
Három Vas megyei főút is szerepel a közeljövőben megújítandó utak között – jelentette be Kovács Ferenc. A megyei útügyi miniszteri biztos kiemelte, hogy az osztrák határ felé, Kőszeg irányába is kezdődhet útfejlesztés.
Kovács Ferenc – útügyi miniszteri biztos, Vas megye
„Jelentős fejlesztés, ami részben megint Szombathelyt érinti, ez a 87-es út Szombathely-Kőszeg közötti szakaszának az építésének az elindítása: remény van rá, hogy ez is 2014 és '16 között kivitelezési stádiumba is kerülhet.”
A 87-es fejlesztéséhez új határátlépési pontot jelölnek majd ki, a tervezés még folyamatban van. Kedden született minisztériumi döntés az útépítések előkészítéséről. Évek óta szükséges fejlesztésekről van szó.
Kovács Jenő – megyei főmérnök
„Most érkeztünk el oda, hogy azt mondhatjuk, hogy 2016-ban Szombathelytől északra a 86-os készen lesz, a 8-as út Körmendet és Kámot kivéve készen lesz, tehát az, amin a mérnökök, politikusok, szakemberek sokat dolgoztak, azt most már látjuk a végét, ha szabad így fogalmazni, látjuk a szalagot.”
Amikor megvalósulnak az útfejlesztések - várhatóan 2016 őszére - egyenletesebb lesz Vas megye közúti terheltsége.





























