Hírek

Három hetet töltött a napfényes Dél-Afrikában a Dobó SE csapata

2015. február 19., 18:27

A szombathelyi atléták akárcsak az elmúlt években, idén is kiváló körülmények között edzhettek, és ezúttal még az időjárás, sőt a sérülések sem akadályozták az eredményes felkészülést. A tréningeket ezúttal is Németh Zsolt mesteredző vezette.

Három hetet töltött a napfényes Dél-Afrikában a Dobó SE csapata

"Biztos, hogy jobb, de nem engedted el annyira balra, mint az előző dobásnál. El kell engedni szélesebbre még, másodikra is.”

A Dobó SE vezetőedzője szerint az olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett a fiatalok is egyéni csúcsokat hajigáltak, és ez nagyon bíztató az idei nagy versenyek előtt.

Németh Zsolt – mesteredző, Dobó SE
,,Nagyon jó időben tudtunk kimenni, az elején egy kicsit esősebb időszak volt, 27 fokkal, de az utolsó két hétben már 32 fok volt, ami a dobóknak egy nagyon jó, ideális időjárás és ez meg is látszott az eredményeken. Amit elterveztünk, elvégeztük, senkinek nem volt olyan sérülése, ami komolyabban hátráltatta volna a munkáját. Két versenyen vettünk részt, aminek az eredményei nagyon bíztatóak.”

A dobók téli magyar bajnokságát szombaton rendezik Budapesten, melyen a legjobb atléták, így Pars Krisztián is dobókörbe lép.

Pars Krisztián – olimpiai bajnok kalapácsvető
,,Megmondom őszintén 78 méter felett szeretnék dobni. Jelen pillanatban még nem tudom, hogyan áll össze a teljes szezon, egy-két verseny reálisnak tűnik, de igazából a fő szempont a világbajnokság, Pekingben. A szombati verseny nagyon jó lesz, egy olyan támpontot fogok látni és kapni magamról, amin a következő két hónapban még lehet csiszolni.”

A korábbi magyar bajnok Gergelics Cintia szintén nagy dobásra készül.

Gergelics Cintia – kalapácsvető, Dobó SE
,,Mindenféleképpen szeretnék 65 métert dobni, ami egyéni csúcsot jelent nekem, mert csak akkor mehetnék Portugáliába, edzőtáborba. Jó lenne, ha arról nem maradnék le, mint Dél-Afrikáról.”

Március közepén a portugáliai Téli Európa Kupával zárul a dobóatléták téli versenysorozata.