
Magyarországon csupán második alkalommal rendeznek olyan rendkívül erős mezőnyt felvonultató nemzetközi asztalitenisz-versenyt, mint amilyennek jelenleg a szombathelyi Aréna Savaria ad otthont. A hazai viadalon a világbajnokságra készülő komplett magyar élmezőny ütőt fogott.
Téglás Péter szövetségi kapitány, magyar női asztalitenisz-válogatott
“Az utóbbi időben mi nem voltunk elkényeztetve abból a szempontból, hogy Magyarországon versenyezhessünk és magyar versenyen játszhassunk. Tehát mi nagyon örülünk annak, hogy van egy város, ami megrendezi ezt a versenyt. Ha még nincs is nagyon sok néző, akkor is nagyon örülünk, hogy itthon tudunk játszani. Hiszen sokkal nagyobb médiavisszhang van, ha egy magyar versenyző Magyarországon versenyez.”
Tavaly novemberben a serdülő és az ifjúsági korosztály versenyén több a világ élvonalába tartozó tehetséges fiatal asztaliteniszező látogatott el a vasi megyeszékhelyre. A jelenleg is zajló felnőtt viadalon viszont már nagyon sok olyan játékos van az indulók között, aki akár példaképül is szolgálhat a szombathelyi utánpótlás számára.
Szarka Tibor elnök, Szombathelyi Asztalitenisz Kör
“Harminchat ország nem is akármilyen versenyzője jött el Szombathelyre. Ez csakis népszerűsítheti ezt a sportot. Remélem, hogy még több gyerekek fog vonzani a Szombathelyi Asztalitenisz Kör és a Sportiskola fiataljai körébe.”
A magyar versenyzők közül hárman, Póta Georgina, Pergel Szandra és Kosiba Dániel is bejutott a legjobb 16 közé. A viadal utolsó napján szombaton már csak a legjobbak léphetnek majd asztalhoz. Remélhetőleg lesz köztük magyar pingpongozó is.





























