Hírek

Három öngóllal nyert a Haladás futsalcsapata

2021. május 04., 13:50

A zöld-fehérek 4-2-re győzték le hazai pályán a DEAC együttesét a felsőházi rájátszásban, és jelenleg 4 ponttal vezetik a tabellát a rivális Berettyóújfalu előtt.

 

Három öngóllal nyert a Haladás futsalcsapata

A remek formában lévő DEAC gárdáját látta vendégül a Haladás VSE élvonalbeli futsalcsapata a felsőházi rájátszás 7. fordulójában. A szombathelyiek dolgát nehezítette, hogy sérülés miatt Alasztics Marcell, Dávid Richárd és Darieer sem tudta vállalni a játékot, Milos Simic pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. A hiányzókkal teletűzdelt Hali egyből a meccs elején nekiesett ellenfelének és már a második percben megszerezte a vezetést: Kovács Máté életerős beadása a vendégek játékosáról pattant a kapuba. Nem kellett sokat várni a második hazai gólra sem: mindössze egy perccel később Gerencsér középre adásába ért bele megint Kántor, így újabb öngóllal növelte előnyét a Hali. Az első félidő hajrájában aztán szépíteni tudtak a debreceniek. Tóth Attila villant meg egy szép csellel, majd 9 méterről a léc alá bombázott, a szünetben tehát 2-1-es állást mutatott az eredményjelző.

A térfélcserét követően a Haladástól ritkán látható védelmi megingást használt ki a DEAC, Vas Ádám labdavesztése után egalizáltak a vendégek Szentes-Bíró révén. A bekapott gólra gyorsan reagált és megrázta magát a Haladás: egy szöglet után Henrique Diniz kapásból pókhálózta ki a felső sarkot. Néhány perccel később aztán végleg eldöntötte a meccset a Hali. Dróth Zoltán sarkazása megint egy vendégjátékosról pattant a kapuba. A HVSE három öngóllal végül 4-2-re nyert és négy ponttal vezeti a felsőházi tabellát az egy meccsel kevesebbet játszó Berettyóújfalu előtt.