
Jó érzés olyan városban élni, ahol az emberek fogékonyak a színházművészetre; a szombathelyi teátrum magas nívót képvisel, ezt bizonyítják a szakmai- és közönségdíjai - kezdte a sajtótájékoztatót Horváth Soma.
Horváth Soma - alpolgármester
Összesen 202 előadást játszott augusztus 1. és május 6. között, és közel 94 százalékos kihasználtsággal, tulajdonképpen folyamatos telt ház volt.
Az alpolgármester elmondta, hogy heteken belül megérkezhet az állami támogatási szerződés. Az összeg várhatóan 15 százalékkal, azaz 45 millió forinttal magasabb lesz, amit jórészt a háttérdolgozók bérrendezésére fordítanak. Ugyanennyi pluszt ad hozzá a város is. Szabó Tibor igazgató ismertette a hat premiert.
Szabó Tibor - igazgató, Weöres Sándor Színház
Közben döbbentem rá, amikor összegeztem a következő évadban, hogy a mögöttünk lévő évadban a hagyományos, klasszikus darabokat tűztük műsorra, jövőre a kortárs jegyében történik szinte minden.
Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című keserű vígjátékával indítják az új évadot Szikszai Rémusz rendezésében, aki jövő áprilisban az ír szerző, Martin McDonagh Vaknyugat című fekete komédiáját is színpadra viszi Szombathelyen. Benkó Bence a Tisztítótűz című darabot rendezi, ami egy fikciós történetbe ültetett viking saga. Januárban Alföldi Róbert állítja színpadra Martin Speer Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című darabjának szombathelyi átiratát. A klasszikus vonalat Móricz Zsigmond színműve, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül képviseli Horváth Csaba rendezésében. Visszatér Nagy Péter István is a Takarásban című, humorral átitatott szerelmi drámával. A fiatal rendező a művészeti tanács tagjaként arról beszélt, hogy a szombathelyi színház az egyik legkiemelkedőbb vidéki műhelynek számít, jól felismerhető, markáns játéknyelve van.
Nagy Péter István - rendező, művészeti tanács tagja
Kineveltünk egy fiatal színész gárdát, aki a társulat magjaként funkcionál, húzóerő, akikre előszeretettel alapoznak a nálunk vendégeskedő rendezők is.
A karneválszínházi darab a Chioggiai kalamajka lesz Goldoni műve alapján, Nagy Cili rendezésében. Minimális változás lesz a társulat összetételében: Sipos László Márk szabadúszóként folytatja Budapesten, a két új érkező Tarjányi Liza és Szalma Luca. Végezetül Tóth András gazdasági igazgató arról beszélt, hogy a színház anyagi helyzete stabil, de folyamatos egyensúlyozásra kényszerülnek. 201007fotosproba Nem törekszenek arra, hogy minél több bemutatójuk legyen, inkább az a cél, hogy minden este tartalmas szórakozási lehetőséget nyújtsanak a nézőknek. A paletta színes, hiszen a sikerdarabokat folyamatosan műsoron tartják. Egyszerűsítették a bérletek rendszerén: normál-, szabad-, premier-, mecénás- és diákbérlet közül lehet választani. projektek/intézménykülsők/220825szinhaz_kulso A közelmúlt színházi beruházásai kapcsán elhangzott: napelemeket telepítettek a tetőre, a vendégszobákon pedig az utolsó simításokat végzik.