Hírek

Hatékonyan végezte munkáját a Vas Megyei Tűzmegelőzési Bizottság

2013. december 10., 18:09

Évértékelőt tartott a szervezet, amelyen bemutatták az idei évtől kötelező veszélyhelyzet prognózis rendszer feladatát, működését.

Hatékonyan végezte munkáját a Vas Megyei Tűzmegelőzési Bizottság

Gumiabroncsok égtek nyáron Bobán. Ez volt az idei év egyik legkomolyabb tűzesete a megyében.  Ráadásul hiába oltották el a tűzet a szakemberek, emberi gondatlanság miatt több alkalommal is újra ki kellett vonulniuk. Júliusban és augusztusban volt a legtöbb szabadtéri tűz a megyében. Az egész évet nézve összességében kevesebb mint tavaly. De kevesebb szén-monoxid mérgezéses eset történt, és csökkent a kéménytüzek száma is.

Roboz József, tű.őrnagy, titkár, Vas Megyei Tűzmegelőzési Bizottság
Úgy gondolom, hogy nagyon jó eredményeket értünk el ezen a területen.A számadatokba nem mennék bele, de nagymértékű csökkenés volt, van ahol 50%-os. Nyilván ebben volt szerepe az időjárásnak is, de a hatékony megelőző, figyelemfelkeltő anyagoknak, munkánknak is nagy szerepe volt.  

Ellenőrizték a szabadtéri tűzrakóhelyeket, az iskolákban a tűzriadó terveket, szén-monoxid mérőket osztottak ki, egyebek között ez is része volt a megelőzésnek. Az idei évtől vezsélyhelyzeti prognózist kell a katasztrófavédőknek készíteni. Ebben negyedévente meghatározzák, hogy az előző évek tapasztalata alapján előre jelezzék, hogy a következő hónapokra milyen időjárási eseményekre, káresetekre lehet számítani. Így tudnak előre készülni.

Pajor László, elnök - Vas Megyei Tűzvédelmi Bizottság
Az elkövetkező időszak, 2014 első negyedéve ha az első időszakot vesszük figyelembe akkor kemény  helytállást jósol ha hasonló telünk lesz mint tavaly. Most erre való felkészülési folyamat van a katasztófavédelem előterébe.

Januárban alakult a megyei tűzmegelőzési bizottság. A résztvevők között jó együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban, hangzott el a megbeszélésen.