
A Pécs és az Alba Fehérvár legyőzését követően határozottan jó formában, bizakodóan várta a Falco kosárcsapata az utóbbi időben csak bukdácsoló Sopron elleni hazai bajnoki-mérkőzését. Mindezek után a szombathelyi gárda teljesítménye minden előzetes várakozást alul múlt, ugyanis lényegében csak 3 percig volt reális esélyük a győzelemre a sárga-feketéknek. A harmadik percben még 5:5-re álltak a küzdő felek, a folytatásban azonban minden a vendégek szája íze szerint alakult, akik végigvezetve 93:86 arányban győzték le a rendkívül lélektelenül játszó vasi együttest.
Dénes Gábor - kosárlabdázó, Sopron KC
“Mi minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy győzni szeretnénk. Sajnos az utóbbi időben idegenben nem igen vitézkedtünk. Az utolsó két mérkőzést a Szombathely előtt elveszítettük. Kicsit kezdett irántunk alábbhagyni a bizalom. Nagy volt bennünk a bizonyítási vágy, tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz a mai.”
A Falco csapatának dobóteljesítményével nem volt komolyabb probléma, ugyanis a 86 dobott pont egyáltalán nem nevezhető rossznak. Viszont a hazai környezetben kapott 93 pont katasztrofális védekezést sejtet.
Váradi Benedek - kosárlabdázó, Falco-Trend Optika KC
“Mi talán fegyelmezetlenek voltunk az első félidőben védekezésben és ezt a Sopron remekül kihasználta. Dobott 50 pontot egy félidő alatt, ami nagyon sok. Ez köszönt vissza a második félidőben. A másodikban kevesebb pontot kaptunk, a végén csak büntetőkből. Azzal már nem tudtunk segíteni a mérkőzésen.”
A Falco csapata veresége ellenére jelenleg még a tabella hetedik helyén áll. A szombathelyiek legközelebb február másodikán vasárnap 18 órakor lépnek pályára, amikor a Szeged csapatának otthonába látogatnak.





























