Hírek

Helyzetjelentés a piacról

2014. július 07., 15:14

Az utolsó kilók kerülnek a piacra a hazai meggyből, hiszen leérett az idei termés. Most kezdődik a lecsó-szezon, és most kezd érni a hazai kajszibarack. A zöldség- és a gyümölcsárak - az egy évvel korábbival összevetve - nem változtak.

Helyzetjelentés a piacról

Van még bőven meggy a szombathelyi vásárcsarnokban, az árat többen sokallják.

„Ahhoz képest, hogy akkora termésről beszélnek, meggy-termésről, ahhoz képest nagyon drága.”

„A piac a drága, 400 forint, sok, drága.”

350 és 450 forint között mérik a meggyet, már nem lesz olcsóbb a gyümölcs, hiszen az idei termés utolsó kilói kerülnek a piacokra. A tavalyihoz hasonló volt a kereslet és a kínálat is itt, a szombathelyi vásárcsarnokban a meggyből.

Horváth Zoltán
„Nem érzek különösebb változást sem annak a terén, hogy kevesebb esetleg a termés vagy jóval több, a vevők is tulajdonképpen olyan számban érkeznek, hogy éppen elfogyjon az aznapra szánt mennyiség.”

Sokan keresik már a hazai sárgabarackot,  kilóját 600 forint körül mérik most a piacon, de lesz még olcsóbb is, hiszen most indul be a gyümölcs érése.

Lendvai Lászlóné
„Most kezdődik a kajszibarack, azt még ezután viszik befőzni, most csak egy-egy kilót visznek, cseresznye, meggy az már lemenőben van, már a befőzések gondolom, megvannak belőle, meg a kompót, azért az is nagyon jó volt.”

A lecsónak való is körülbelül két hét múlva lesz a legolcsóbb, akkorra érik be a paprika és a hazai paradicsom. A termelők és a kereskedők a tavalyihoz hasonló árakra számítanak a paradicsom és a paprika esetében is.