
Herman Ottó a mai Felvidéken született szász családban. Bár soha nem diplomázott, de önszorgalmának, sokoldalú érdeklődésének köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet egyik fontos szereplőjévé vált.
Baranyai Olga, kirendeltség-vezető - Nemzeti Környezetügyi Intézet Nyugat-dunántúli Kirendeltsége
Mivel ő egy igen szerteágazó tevékenységű és érdeklődési körű ember volt, úton-útfélen bele lehet bukkanni, nem merül feledésbe. Az is bizonyítja, hogy nem merült feledésbe, hogy számos utca, közterület, iskola, intézmény viseli a nevét.
Herman Ottó nevét viseli barlang, tó is hazánkban illetve 20 éve, Szombathelyen középfokú oktatási intézmény.
Hodvogner Csaba, igazgató - Herman Ottó Szakképző Iskola
Teljesen emberközelien írta meg művét és mégis tudományos szemlélettel. Azaz: ezeket diákok, felnőttek, a köznép éppúgy tudja olvasni mint a tudós ember.
Herman Ottó sokoldalú tudományos munkásságot végzett: 3 kötet telt meg a Magyarország pókfaunájáról szóló írásával. Régészként, nyelvészként, néprajzkutatóként is dolgozott. A legjelentősebb ornitológiai, madártani munkássága.
Gyurácz József, dékán- NYME-SEK TTK, Állattani Tanszék
A madarak vonulása, az ezzel kapcsolatos kérdések egyik volt azoknak amik Herman Ottót legjobban izgatták. Ennek hatására szervezte meg a magyarországi megfigyelő hálózatot. Akkor még csak 16 emberrel.
Az emlékülésen Herman Ottó irodalmi munkásságáról, a magyar halászati kultúrát bemutató műveiről is szó esett.





























