
A felhős, esőre hajló idő sem szegte kedvüket, partközelben, úszós bottal igyekeztek minél több halat kifogni. 2016 óta tart az együttműködés a megyei horgászszövetség és az ÉFOÉSZ vasi szervezete között.
Németh Klára - elnök, Vas Vármegyei ÉFOÉSZ Egyesület
"Nagyon szeretik a fiatalok ezt a rendezvényt, a horgászat olyan sport, ami nagy népszerűségnek örvend, és ilyenkor ősszel ez mindig aktuális minden évben."
Az a tapasztalat, hogy akik a mindennapokban számos nehézséggel élnek és kevésbé képesek koncentrálni, itt nagy figyelemmel, lelkesedéssel várják a kapást, és minden egyes halnak örülnek.
Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"A most jelenlévők között is van olyan, aki később visszatér az általunk adott horgászfelszereléssel a Csónakázó-tóra. Volt példa, hogy a szülővel együtt felkerestek minket, hogyan is tudnának horgásszá válni. A fogyatékkal élők számára ez egy szabadidős lehetőség, azt szeretnénk ezzel mutatni, hogy a horgászt mindenki számára elérhető."
A mérlegelésnél kiderült, hogy az apró küszök mellett egy-egy szebb példány is horogra akadt, dévérkeszeget, compót, balint is sikerült szákba terelni.
Bozzay Edina, Mártonfi Kristóf
"Jól éreztük magunkat, és talán sikerülni fog, hogy nyerünk. Milyen halak jöttek? A legtöbb küsz volt, illetve dévérkeszeg volt. Hogy érezted magad ezen a versenyen? Úgy ahogy tavaly. Sok hal volt, és ez a hangulatot is feldobta."
A csapattagok remekül együtt tudtak működni.
Bárdics András - tag, Elektromosok SHE
"Ő is fogott halat, egyénileg megoldotta, sikerült két sügeret fognia nagyon ügyesen. Igazából tavaly is szerettem volna jönni, de akkor még nem mozogtam ennyire ezekben a körökben, de jövőre is jönni fogunk, és ha most nem nyerünk, akkor jövőre megnyerjük, igaz? Összeszokott csapatként megnyerjük, igaz? Igen. Ez az, igen. Megnyerjük jövőre!"
A győzelmet a Vámos Attila, Mártonfi Kristóf, Bozzay Edina, Némethné Fodor Mariann alkotta csapat szerezte meg 2730 gramm összfogással. Második lett Molnár Miklós, Frank András, Nyögéri Viktória és Mecsekiné Horváth Ildikó csapata, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Bárdics András, Győrvári Zétény és Góth Szilvia állhatott fel. Minden résztvevő emléklapot és ajándékot kapott, a díjakat László Győző alpolgármester adta át.




























