
Hetven éve szolgálja Szombathely és a régió szakképzését a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégium. A jubileumi tanév kiemelt programjaként szerda délután ünnepélyesen megnyitották a „Savaria 70” fotókiállítást, amely egyszerre tiszteleg a múlt előtt, és bemutatja az intézmény jelenét is.
Rettegi Attila - főigazgató, Vas Vármegyei Szakképzési Centrum
"Méltán lehet tehát tanáraira, vezetőire is büszke ez az iskola, ahogy méltán lehet büszke a tanítványokra, akik évről-évre - most már így - a Szakképzési Centrum oldaláról is tudjuk figyelni az országos szakmai versenyeken az élvonalban vannak, nem egyszer dobogós helyen."
A tárlat az elmúlt hét évtized ikonikus pillanatait idézi meg: régi tanműhelyeket, legendás tanárokat és diákokat, valamint azt a folyamatos fejlődést, amelynek köszönhetően a Savaria Technikum ma a megye egyik meghatározó szakképző intézménye. Az iskola a kezdetekben még gimnáziumként működött, később azonban a város szakmai körforgásának stabil résztvevőjévé vált. A jeles alkalomra írt verset az intézmény korábbi igazgatója Pődör György, aki elő is adta szerzeményét az ünnepségen.
AMTO Pődör György - volt iskolaigazgató
"Most, hogy pár órára visszatérek, megismer-e még a folyosó, a terem, bíztatnak-e falakon a képek, arcok üzennek-e még nekem, talán felfigyelnek az egybegyűltek itt színesben serénykedik a múlt, felmutatva egyszerű kitűntnek lángját a jövő azé, aki tanult…"
Azokról is szólt a jubileumi alkalom, akik az iskola hírnevét az elmúlt évtizedekben öregbítették. A Savaria korábbi tanulói közül többen vehettek át elismerést, így az iparkamara elnöke, Cseri József, Szentgyörgyvári Róbert kancellár és Rettegi Attila, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója. A technikum modernizált tanműhelyekkel, megújult tantermekkel kezdte meg a 2025/26-os tanévet. Az emlékév kiváló lehetőséget ad a következő generációk számára is vonzóvá tenni a Savaria iskolát.
Sümegi Tamás - igazgató, Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium
- Egy rendezvényünk volt idáig már: ez egy kicsit rendhagyó, amit még idáig nem rendeztünk. De úgy gondoltuk, hogy ezt a történetet és az iskola 70 éves évfordulóját ezt nemcsak a saját diákjaink és középiskolai korosztálynak, s a volt diákjainknak rendezzük meg, hanem egy kicsit majd azoknak is, akik hozzánk jönnek. Ebben a rendezvényben egy olyan vetélkedő volt általános iskolásoknak, amivel ismerkedhetnek szakmáinkkal. Minden egyes szakmában kipróbálhatták magukat bizonyos műveletekkel, bizonyos szerelésekkel, bizonyos kombinációkkal.
A „Savaria 70” programsorozat része a kiállítás is, amelynek célja, hogy méltó módon őrizze meg az intézmény történetét - és emlékeztessen arra, hogy hét évtizednyi munka, tudás és közösség építette fel azt az iskolát, amelyre Szombathely méltán lehet büszke. A jubileumi év pedig folytatódik: decemberben újabb programokkal, találkozókkal készülnek az öregdiákoknak és egykori tanároknak.




























