Hírek

Heves eső árasztotta el Vas megyét

2014. július 31., 15:06

Szerda estére több út is nehezen volt járható, sok településen vizet szivattyúztak és kidőlt fákat takarítottak el a tűzoltók. Összesen 35 esetben vonultak a hivatásos egységek. Vízelvezető árkok tűntek folyóknak a rengeteg csapadék miatt. Nem sérült meg senki a heves esőzésben.

Heves eső árasztotta el Vas megyét

Rengeteg eső érkezett Vas megyébe. Mindenütt volt dolga a tűzoltóegységeknek.

Ezek a képek szerda délután, Kőszegen készültek. A 87-es út felét elfoglalta az esővíz. Lassan tudtak csak haladni a kisebb és a nagyobb autók is.

Ez Felsőcsatár, szerda késő este. Nem patakmeder, hanem az egyik felsőcsatári utca, ahol hömpölygött az esővíz. A házakat homokzsákokkal kellett védeni. Jól látszik, hogy az esőtől megáradt vizes árokból lépett ki a csapadékvíz és veszélyeztette az ingatlanokat.

Itt, Nardán a falubeliek segítettek csapatostul az önkéntes tűzoltóknak pakolni a homokzsákokat, több mint 1000 zsákot használtak fel.

Lőrincz Márk – tűzoltóparancsnok, Nardai Önkéntes Tűzoltóság
„A szombathelyi hivatásos egységektől kértünk szivattyút, illetve homokzsákokat, rendelkezésünkre áll 2000 homokzsák, ebből 1200-at felhasználtunk.”

A homokzsákok még a helyükön vannak, de a víz mindenütt visszahúzódott már Nardán is, ahol a legtöbb lakó kivette a részét a védekezésből.

Károlyi Pálné – képviselő, Narda
„A nagyobb probléma a homok beszerzése volt, de azok is megérkeztek, mert akiknek volt homokjuk, azok odaadták, majd vissza kell természetesen nekik adni, de az összefogás valóban példaértékű volt.”

Szombathelyen, az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos mérése szerint majdnem 50 milliméternyi csapadék hullott, alig néhány óra alatt.

Pétervári Tibor – észlelő, Országos Meteorológiai Szolgálat
„A főállomáson másfél óra alatt esett 43 milliméter és a kertemben, ami végül is hivatalos mérőhely, 47 milliméter, abból gyakorlatilag felhőszakadás volt majdnem egy óra: meghaladta az egy milliméter per perc értéket a lehullott csapadék.”

Az előrejelzések szerint, továbbra is kialakulhat felhőszakadás itt, Vas megyében, de a szerdainál kisebb intenzitással, majd a hétvége szárazabbnak ígérkezik.