
Nem sokkal délelőtt tíz óra után már 32 fokot mutatott a hőmérő a belvárosban. Napok óta tombol a hőség: ez már nemcsak a betegeket, hanem az egészséges szervezetet is megviseli. A közlekedőknek is érdemes jobban figyelniük, mert a nagy meleg dekoncentráltságot okozhat, aminek következtében megnő a reakcióidő. A forróságban a napellenző is csak ideiglenes megoldást nyújt.
A mentősöket is többször riasztják ezekben a napokban. A szakemberek szerint néhány apró figyelmességgel gyakran elkerülhető a nagyobb baj.
Köcse Tamás - vezető mentőtiszt, OMSZ
„Az autósoknak azt javaslom, hogy a beforrósodott utasterű kocsiba ne kezdjék meg a vezetést, szellőztessék ki a járművet. És vezetés közben fokozatosan figyeljenek magukra és másokra is, hiszen a gyalogosok, kerékpárosok is figyelmetlenebbek ilyenkor.”
Ebben a hónapban szerdán volt a 17. nap, amikor 30, és a harmadik, amikor 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Évek óta nem volt ilyen meleg július.
Pétervári Tibor – észlelő
„A mai napon, 23-án 24 fokos havi középen állunk, és ugye az eddigi legmelegebb a 83-as július volt, annak 22,7-es volt a középhőmérséklete. Ugyan lesz majd vasárnaptól keddig egy átmeneti lehülés de úgy gondolom, tapasztalatból, hogy ez már annyit nem fog levinni belőle, 24 körül fog ez maradni.”
A jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét közepén ismét visszatérnek a 30 fokok és az augusztus is az átlagosnál szárazabbnak, melegebbnek ígérkezik.





























