
A túra Szombathelyről indult és áthaladt a „hűséges” falvakon, azaz Nardán, Felsőcsatáron, Vaskeresztesen, Horvátlövőn, Pornóapátin és Szentpéterfán.
Glavanics Krisztina- polgármester,Narda
“Tudni kell azt ezekről a településekről, amelyekről beszélünk, amelyek a hűség falvai, hogy mind nemzetiségi települések, tehát kisebbség a kisebbségben,hogyha mondhatjuk ezt és tudtak úgy dönteni, tudták annyira szeretni a magyar hazájukat, a magyar hazát, hogy annak ideján Magyarország mellett tették le a voksukat.”
A szombati megemlékezést koszorúzás zárta. A vasárnapi programon a hűségtúrát fővédnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter a vaskeresztesi ünnepségen egyfajta zarándokútnak nevezte.
Hende Csaba, honvédelmi miniszter
Teljesen elkeveredve élnek itt évszázadok óta az egyébként nem magyar ajkú honfitársaink, akik a szent koronához, a Szent Istváni Magyarországhoz,a nemzethez és a magyar államhoz való hűségüket nemhogy önként fejezték ki egy népszavazáson hanem dacolva azzal a hatalmas nyomással, amelynek bizony még áldozatai is voltak az osztrák hatóság részéről.
A hűségtúra résztvevői nem csak ünnepi megemlékezéseken és programokon vehettek részt, de gyönyörködhettek az Alpokalja tájaiban, a Pinka szurdokvölgyében is.





























