Hírek

Idegenben otthon

2015. március 13., 16:01

A Nyugat-magyarországi Egyetem valamennyi kara bekapcsolódott az „Idegenben otthon” című projektbe. Célja a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésének segítése, és a szaknyelvi képzés támogatása. A program keretében csütörtökön szakmai workshopot tartottak.

Idegenben otthon

A tapasztalatok szerint, akik úgy kerülnek be a felsőoktatásba, hogy még nincs nyelvvizsgájuk – annak ellenére, hogy az egyetem felkínálja a kurzusokat – nem szerzik meg a szükséges dokumentumot az államvizsgáig. Az országban ötvenezerre tehető azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem vették át a diplomájukat. Az „Idegenben otthon” elnevezésű program keretében az egyetem megteremtette a feltételeit annak, hogy egyes kurzusok idegennyelven is hallgathatóak. Továbbá jelentős mennyiségű tananyag és könyvbeszerzésekre is sor került.

Szabó Csilla – egyetemi docens, Savaria Egyetemi Központ
„Itt elsősorban az volt a fő cél, hogy többféle nyelvvizsgát tudjanak tenni a hallgatók, nemcsak angolból és németből, hanem akár olyan kisebb nyelvekből is, mint horvát, szlovén orosz és olasz. Ez a hat nyelv volt a projekt fókuszában.”

A hallgatók is egyre fontosabbnak tartják, hogy ne csak ismerjenek, hanem használni is tudjanak egy idegen nyelvet.

Fehér Anna
„Ebben a világban, ahol nagyon fontos az angol nyelv szerepe leginkább, ezért választottam ezt a szakot. Úgy gondolom, hogy sokkal könnyebb érvényesülni angol nyelvtudással bármilyen területen az életben.”

A program a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzését és a szaknyelvi képzés támogatását tűzte ki célul. Ennek keretében szervezett szakmai napon szó volt arról is, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a 2013-ig végzettek számára lehetőséget biztosít belső nyelvvizsga letételére.

Horváthné Molnár Katalin, elnök-rektorhelyettes, Savaria Egyetemi Központ
„Kollégáimmal megbeszéljük és kidolgozzuk a koncepcióját annak, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetemen – mindazok, akik nem vették át a diplomájukat - milyen belső nyelvvizsgát tud ajánlani.”

A workshopon mutatták be azt az új rendszert, amely a szakképesítések újfajta leírás- és azonosításmódját szolgálja.

Derényi András – tudományos munkatárs, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
„Részben a különböző oktatási alágazatok között, részben országok között. És azt gondolom, hogy ez alkalmas arra, hogy olyan fejlesztések – mint amit itt a főskola csinált, tehát különféle igedennylevű képzési modolok fejlezstése – ezek között segítsen egy mégnagyobb harmóniát létrehozni.”

Az intézmény munkatársai már dolgoznak azon, hogy a projekt lejárta után is tovább folytassák a megkezdett munkát.