Idén december 19-én, pénteken 18 óratól tartják meg a vasi megyeszékhelyen a hagyományos Sportkarácsonyt, jelentette be Foki Róbert a Szombathely Ma című közéleti magazinunkban. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola igazgató elmondta, hogy a helyszín változatlan, azaz ezúttal is a Weöres Sándor Színházban rendezik meg a jeles eseményt. A tervek szerint több mint száz elismerés,ajándék talál majd gazdára. Többek között azok a sportolók is a jutalmazottak között lesznek, akik a napokban Ausztráliában, a 48. Nemzetközi Diákjátékokon öregbítették Szombathely hírnevét. December 6-11 között rendezték meg a 48. Nemzetközi Diákjátékokat Ausztráliában. Városunkat 3 sportágban: atlétikában, tornában és úszásban 11 sportolóval, összesen 17 fős delegáció képviselte. A szombathelyi sportolók hét arany, kettő ezüst és kettő bronzéremmel tértek haza a diákjátékokról. A péntek délutáni érkezéskor Koczka Tibor alpolgármester gratulált a diáksportolók legjobbjainak, közöttük is a négyszeres bajnok Dévai Boglárkának, és a kétszeres győztes Bartha Mártonnak.





























