
Verdi: Aida című operája volt a tavalyi Iseumi Szabadtéri Játékok egyik előadása. A másik pedig Webber: Jézus Krisztus Szupersztár musicalja. Mindkettő hatalmas sikert aratott: telt ház előtt játszottak a művészek. Idén is egy Verdi operára, a Traviatára esett a választás. Emellett Shakespeare örökzöldje, Rómeó és Júlia története is megelevenedik a színpadon. Több zeneszerző megzenésítette már a művet, sok dallam ismerősen cseng az emberek fülében.
Mérei Tamás, igazgató - Savaria Szimfonikus Zenekar
Így egyben és csak ezeket még sehol nem adták elő. A koreográfia és a színpadi rendezés ami a történetet egységessé teszi nem változtatunk, maga amit hallunk az viszont best of jellegű lesz.
105 millió forint az idei Iseumi Szabadtéri Játékok tervezett költségvetése, hangzott el a sajátótájékoztatón. A város számára fontos a fesztivál, az önkormányzat 15 millió forinttal támogatja a programot.
Puskás Tivadar, polgármester
Szombathelyre jönnek a látogatók. Szombathelyre jönnek a turisták, jönnek az operakedvelők. Mert nyáron ez az Iseumi Szabadtéri Játékok egy olyan zenei élményt jelent, amelyre figyelnek az országban,figyelnek a környező országokban, jelentős számú néző is érkezik ilyenkor mindig.
A Traviatát augusztus 1-én és 3-án láthatja a közönség, a Rómeó és Júliát augusztus 8-án és 10-én, nagy érdeklődés esetén 12-én.





























