
Népszerű az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar sportszakmai napja, amely minden évben más szemszögből közelíti meg a sport világát. A rendezvény egyre több hallgatót vonz, hiszen nemcsak elméleti tudást, hanem valódi inspirációt is ad a jövő sportpedagógusainak és edzőinek. Idén a versenysportban megélt különleges állapot, a flow-élmény került a középpontba – az a lebegésszerű érzés, amikor a sportoló teljesen eggyé válik a mozdulataival, és minden energiáját a pillanatnak szenteli.
Ekler Judit - intézetvezető, ELTE-PPK Sporttudományi Intézet
- A Sporttudományi Intézet sportszakmai napjaiban mindig egy olyan témát választunk, ami a sportszakos hallgatóknak érdekes lehet, remélhetőleg aktuális és olyan előadókat, résztvevőket tudunk benne mozgósítani, akiket azért a hétköznapokban nem érnek el a hallgatók. A FLOW egy olyan terület, amit a FLOW atyja Csíkszentmihályi Mihály úgy jelölt meg a sporttal kapcsolatban, hogy az egyik legjobb közeg a FLOW elérésére. Azt gondolom, hogy egy üzenet a mai nap a hallgatóknak olyan szempontból is, hogy a FLOW elérhető a sporton keresztül, de az nem csak úgy jön, hanem komoly erőfeszítést igényel.
Ekler Judit kiemelte: a flow nem spontán állapot, hanem tudatos felkészüléssel és kitartással érhető el. Legyen szó edzésről vagy testnevelés óráról, a cél mindig az, hogy a mozgás élménnyé váljon. A délelőtti programban Dúll Andrea a környezetpszichológia szemszögéből mutatta be Csíkszentmihályi Mihály elméletét, rámutatva: a megfelelő környezet segíti elő leginkább a flow megélését – legyen az tornaterem, uszoda vagy egy erdei futóút. A nap egyik leginspirálóbb része a kerekasztal-beszélgetés volt, ahol Rokob József Ironman és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász osztotta meg tapasztalatait. A sportolók őszintén beszéltek sikerekről, lemondásról és a mentális felkészülés fontosságáról.
Berki Krisztián - olimpiai bajnok tornász
“Ez is azt jelzi, hogy nagyon-nagyon jól fel voltam készülve, mind fizikálisan, mind mentálisan, mert így utólag visszanézve beleélve magamat újra abba a helyzetbe, talán az volt életem egyik legtöbb flow érzése.”
A délutáni program a mozgás öröméről szólt – a résztvevők saját élményen keresztül tapasztalhatták meg, mit is jelent a flow. Az épületben tájékozódási futás várta az érdeklődőket, ahol gyors gondolkodásra és csapatmunkára egyaránt szükség volt. Az elsőévesek hagyományos sportvetélkedője sem maradt el: öt csapat mérte össze tudását és kitartását nyolc játékos feladatban. A verseny egyszerre szólt ügyességről, együttműködésről és az egészséges versenyszellemről. Az ELTE PPK sportszakmai napja ismét bebizonyította, hogy a sport nemcsak a teljesítményről, hanem az élményről is szól.




























