
A baráti kezdeményezésből gyorsan közösségformáló erővé vált a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület. Az egyesület edzésekkel, éjszakai futásokkal és már gyaloglóprogramokkal is várja a sportolni vágyókat. Idén a saját szervezésű városkerülő kocogás és utcai futóverseny után szimpátiafutással kedveskedtek a mozgás szerelmeseinek.
Pátkai Attila - elnök, Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület- Az idén is Spartathlon szimpátiafutást szerveztünk: Athénból ma reggel startolt el a Spartathlon mezőnye, akik Spártáig futnak és velük egy időben ugyanebben a 36 órában itt a Csónakázó-tó partján is elindultunk egy 36 órás váltófutásra, amihez közel százan csatlakoztak.
Előzetes regisztráció után lehetett bekapcsolódni a futásba, profi ultrafutók, Iron Man-versenyzők és lelkes amatőrök is részt vettek a kezdeményezésben. Míg korábban szinte minden évben volt vasi induló a Spartathlonon, idén „csak” a magyar delegációt támogatta a futóklub.
Pátkai Attila - elnök, Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület- Az előző években az eredeti ötlet még onnan indult, hogy Borbás Tibor indult a Spartathlonon és 12. helyezést ért el akkor. Utána minden évben szinte volt vasi induló is, nekik küldtük úgymond az energiát. Így viszont mivel idén nincsen vasi versenyző és helyi versenyző, így úgy döntöttünk, hogy a csapat kérte - mivel ez egy nagyon jó közösségépítő ebben a 36 órában - hogy az idén is szervezzük meg és innen jött az ötlet, hogy támogassuk ezekkel a kilométerekkel a magyar csapatot, akik Spártában futnak éppen.
Kiváló időjárás és jó társaság várta azokat, akik részt vettek az idei szimpátiafutáson. A kezdeményezéshez végül százan csatlakoztak – valamennyien egyedi emlékérmet vihettek haza.




























