Hírek

Időutazás a Savaria Karneválon

2014. július 02., 17:02

Még több történelmi kort idéznek meg és még több helyszínen zajlanak a programok a 15. Savaria Történelmi Karneválon. Augusztus 21-től 24-ig tart idén az időutazás. 130 millió forint a négy napos program költségvetése. Idén már a Nemzeti Kulturális Alap kiemelt támogatását is élvezi a rendezvény.

Időutazás a Savaria Karneválon

A süteménycsodáknak, édességeknek is nagyon fontos szerepe lesz az idei Savaria Történelmi Karneválon. Keresik ugyanis a karnevál tortáját. Hivatásos és hobbi cukrászok is jelentkezhetnek a felhívásra, ha megihlette őket az időutazás hangulata és tortába tudják foglalni a karnevál szellemiségét.Az augusztus végi programsorozaról tartott tájékoztatón arról is szó volt, hogy még több történelmi kort idéznek meg, mint az előző években.

Szommer Ildikó – karneváligazgató
„Az idei évben gondolva arra, hogy az első világháborúnak is évfordulója van, ezért mi is szeretnénk ennek emléket állítani a karneválon is, ezért egy helyszín, az aréna utca 8. udvara első világháborús helyszínként fog működni, valamint a felvonulásban is megjelenítjük az első világháborús katonai hagyományőrzők felvonulásával ezt a korszakot.”

A karnevál idei költségvetése mintegy 130 millió forint. A legnagyobb összeget Szombathely önkormányzatától kapják a szervezők. A saját bevétel és a szponzori támogatások is komoly tételt jelentenek, illetve új forrás is segíti a szervezőket.

Mérei Tamás – kuratóriumi elnök, Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány
„Különösen nagy örömünkre szolgál, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál egy három évre szóló meghívásos pályázaton is sikerült nyernünk: ez azt jelenti, hogy minden évben, az idei évtől kezdődően 20 millió forint rendelkezésre áll, extra pályázat nélkül.”

Az idei karnevál 4 napos lesz, augusztus 21-től augusztus 24-ig tart. Mintegy 200 programon vehetnék részt a látogatók, és összesen 22 helyszín rendezkedik be a várhatóan, több mint 120ezer látogató fogadására. Idén a Székesegyház Plébániájának udvara, ahogy augusztus végén hívják majd: a Paradiso Dei is várja a vendégeket.