
Jön a legkeményebb feladat, a babának a húzása. A babát ugye nem lehet megemelni, nem lehet a karunkba venni.
Versenybírók és fotósok között igyekeztek megbirkózni az izzasztó versenyfeladatokkal az idei TFA versenyzői Bükfürdőn. Sorban, illetve párosával versengve az összes induló meghódította a büki gyógyfürdő parkolójában felépített 12 méter magas tornyot. Szombathelyi, körmendi, sárvári, hosszúperesztegi, kőszegszerdahelyi tűzoltók is versenyeztek.
Balogh Eszter - szóvivő, Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Közel száz versenyző érkezik ma ide Bükfürdőre, köztük férfiak és nők egyaránt neveztek, az ország szinte minden vármegyéjéből, a fővárosból is érkezett nevezés, valamint tíz külföldi versenyző is indulni fog, Horvátországból, Szlovákiából és Ausztriából állnak rajthoz a mai napon.
Hetedszer keresték az ország legerősebb tűzoltóját vasi helyszínen. A korábban Bükön rendezett verseny Szombathely után tért vissza a fürdőtelepülésre.
Németh Sándor - polgármester, Bük
Amit hozzá tudunk tenni a korábbi évekhez hasonlóan, az az a lelkesedés, illetve segítség, amit fölajánlottunk, illetve föl tudunk most is ajánlani, az a vendégszeretet, amivel fogadjuk a versenyzőket, látogatókat.
Nemzetközi szinten is fontos az évente Vasban megrendezett TFA-verseny.
Fülep Zoltán tű. dandártábornok, tűzoltósági főfelügyelő, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Öröm látni azt, hogy minden évben itt Vas megyében összegyűlünk és részt veszünk ez a TFA az ország legerősebb embere nemzetközi tűzoltóversenyen. És öröm látni azt, hogy az országhatárokon túlról is érkeznek versenyzők, és együtt képviseljük, együtt építjük tovább a tűzoltó bajtársiasságot és barátságot.
A résztvevőknek minden energiájukra és elszántságukra szükségük volt.
Bognár Balázs tű. dandártábornok, igazgató, Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Hogyha a rendezvénynek a versenyszámaira tekintünk, akkor jól látjuk, hogy a feladatok átlag feletti képességet, erőt, gyorsaságot, állóképességet, akaratot, és mentális felkészültséget igénylő próbák.
Az ország legerősebb tűzoltója idén ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tagja lett, és nemenként több korosztályban hirdettek győztest a Bükfürdőn rendezett TFA-versenyen, ahol számos szórakoztató és szakmai programmal egészítették ki a nemzetközi megméretést.