
Ismert dallamok csendülnek fel az Iseum falai között. Az idén ötvenéves Iseumi Szabadtéri Játékok műsorában kapott helyet a Traviata. Giuseppe Verdi művét Káel Csaba rendezi. 2011-ben a Varázsfuvolát, 2012-ben a Figaró házasságát állította itt színpadra.
Káel Csaba rendező
„ A szabad tér az mindig újszerű, hiszen a természettel vagyunk egy helyen. Lehet használni ezeket az effekteket, hiszen a Traviátában is van egy kertjelenet, amiben jelezzük a szellőt, olyan mintha ott lennénk a szabadban. Ez mindig speciális dolog.”
A rendező fiatal énekeseket választott. Szerinte a belőlük áradó lendület és érzelem jellemző a szereplőkre is. A műfaj egyik legjobbja Pasztircsák Polina, aki nem először bújik Violetta alakjába.
Pasztircsák Polina operaénekes
„Szerintem egy kiszolgáltatott nő, aki ki van szolgáltatva a férfiknak, a saját korának, a társadalmi helyzetének. Valamiért nem szereti ezt az életmódot, de bele kényszerült, és amikor jön az első lehetőség, akkor ő mindent megtesz azért, hogy ebből kimeneküljön.”
Az előadásban közreműködik a Magyar Állami Operaház énekkara és a Savaria Szimfonikus Zenekar.
Mérei Tamás, igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar
„Egy Traviata, ha nem is repertoárdarab, de szinte az. Pár évvel ezelőtt az év közbeni operabérletünkben is helyet kapott. Maguk a próbák múlt héten kezdődtek, illetve Budapesten ezzel párhuzamosan az énekesek és a kórus egy harmadik helyen. Pár nappal ezelőtt, hétfőn volt, hogy találkozott a több egység egymással”
Az Iseumi Szabadtéri Játékok idei másik előadása egy eddig soha nem látott és hallott Rómeó és Júlia feldolgozás lesz. A Traviátát még egyszer, augusztus 4-én, hétfőn láthatja a közönség.





























