
1990. február 5-én sugározta első adását a Szombathelyi Televízió. Ezzel a negyed évszázados beköszönéssel indult a gálaműsor is, amelyre hosszú hetekig készült a szerkesztőség. A jelenlévőket Lovass Tibor, a Médiaközpont igazgatója köszöntötte, majd felolvasták Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözlő levelét.
“A független városi, önkörmányzati televízió megalakulása nemcsak egy intézmény megalakulását jelentette. Azt is lehetővé tette, hogy egy új információs csatorna jelenjen meg számunka.”
Puskás Tivadar polgármester a helyi televízió jelentőségéről beszélt.
“Igazából az ember a helyi, a lokás hírekre igen-igen vágyik. Arra vágyik, hogy mikor vége a napnak, megtudja az országos eseményeket és megtudja a helyi eseményeket.”
Koczka Tibor alpolgármesterként és korábbi tv-igazgatóként mondott köszöntőt.
“Mintegy két évvel ezelőtt a Szombathelyi Televízióból Szombathelyi Médiaközponttá váltunk. Én úgy gondolom és úgy hiszem, hogy a helyi televíziós számára ez az egyetlen lehetősg és út, hogy továbbra is meghatározó szerepet tölthessenek be.”
„A különböző kábelszolgáltatókkal is el kellett fogadtatni, hogy fejlesszenek, hogy bővítsék űszaki tartalmukat és digitálisan továbbítsák azt a jelet, amit mi egyébként digitálisan elkészítünk és kibocsátunk a stúdióból.
A műsorban régi tévések produkciói, korábbi igazgatók múltidéző beszélgetései szórakoztatták a közönséget, előkerültek humoros anekdoták, történetek, volt bakiparádé, az álhíradóban pedig vidám oldalukról mutatkoztak be a helyi hírek.
"A Forrásvíz Kft. ... déli tizenkettőt."
Ma már csupán egyetlen munkatársa van a szerkesztőségnek, aki a kezdetektől a Szombathelyi Televízió csapatának tagja: Tóth Balázs, korábbi műszaki vezető, vágó, akit Lovass Tibor köszöntött a színpadon.
A gála egyben premier is volt, itt mutatták be először a külön erre az alkalomra készült Megváltozom című klipet, amelyben Horváth Zoltán és Bartók Zoltán egykori SZTV-sek énekelnek. A gála nagy siker volt.
Sibinger János
"Az jutott eszembe, hogy úristen mit tettem, hogy ez lett belőle. Tetszett, jó volt látni."
Nagypálné Bak Ilona
"Óriási élmény volt, hatalmas izgalom előzte meg ... óriási élmény volt."
Velics Gabriella
"Nekem nagyon jó volt visszaidézni ... sokat lehetett tanulni."
A gálát a szombathelyiek mellett a vasvári és a szentgotthárdi nézők is élőben nyomon követhették. Az ismétlést többször is műsorunkra tűzzük, aki lemaradt róla, legközelebb szombaton 18 órától láthatja a születésnapi összeállítást.





























