
Idén összesen 570 vívó gyakorolt tíz napon át a szombathelyi nemzetközi vívó edzőtáborban. A sportolók közül százhatvanan érkeztek Magyarországról. Ami pedig külön öröm: egyre többen képviselték a hazai egyesület, azaz a Szombathelyi Vívóakadémia színeit.
Szabó Viktória versenyző, Szombathelyi Vívóakadémia
“Másodszor voltam itt ebben az edzőtáborban. Nagyon jónak találom, mivel rengeteg országból érkeznek vívók, akikkel lehet vívni. Mindig meg van adva a feladat, ami nagyon változatos. Színessé teszik az edzéseket és rengeteget tudunk ezek alatt fejlődni.”
A tíz nap alatt a különböző korosztályokat képviselő sportolók napi két edzésen vehettek részt. Emellett pedig elindulhattak a rendezvény hagyományos záróversenyén, melyen akár azt is feltérképezhették, hogy mennyit is fejlődtek a tábor ideje alatt.
Budai Isván edző, Budapesti Honvéd
“A víváshoz mindenképpen szükség van az ellenfélre. Úgy tudnak fejlődni a gyerekek és a felnőttek is, ha különböző ellenfelekkel vívnak. Minden országnak, minden korosztálynak, más a technikája, más a stílusa. És ez nagyon jó alkalom arra, hogy ezt megtapasztalják a hazai versenyzőink is.”
A 22. szombathelyi vívó edzőtábor minden kétséget kizáróan remekül sikerült. A sportolók zöme már most jelezte, hogy jövőre is szívesen eljönne a vasi megyeszékhelyre. Így akár az is elképzelhető, hogy a 2015-ös rendezvényen már rekord számú, több mint 600 vívó vesz majd részt.





























