
Órarendet készítenek infromatika órán a Simon-iskola nyolcadikos diákjai. Hamarosan már korszerűbb számítógépen dolgozhatnak. Az oktatási és szociális bizottság decemberi ülésén arról döntött, hogy az idén négy, a következő két évben pedig öt-öt oktatási intézményben újul meg a számítástechnikalabor. Az eszközök mellé megfelelő alkalmazásokat is telepítenek majd, ezek az oktatást és a napi munkát segítik.
Keringer Zsolt - irodavezető, Informatikai és Infokommunikációs Iroda
„Azt nézzük meg, hogy milyen feladatra akarják használni, és a feladathoz rendeljük hozzá a számítógépeket. Így az oktatás típusától függően fogjuk a számítógépeket beszerezni. Teljesen más egy nyelvi labor vagy egy informatikai labor esetén.”
A tanulók és a tanárok asztalai, székei mára elhasználódtak, ezért nagyszabású bútorcsere programról is döntött a bizottság. Négy év alatt 112 millió forintból újulhatnak meg a szombathelyi általános iskolák és gimnáziumok osztálytermei. Az idén több mint 24 millió forintot fordítanak erre a célra.
Rettegi Attila – elnök, Oktatási és Szociális Bizottság
„Ez a fejlesztés a tantermek, osztálytermek felére lesz elegendő, de abban bízunk, hogy egy-két olyan terem van, ahol a bútorok jó minőségűek, illetve a matradék termekben is a Klebersberg Intézézményfenntartó Központ fejlesztéséből akár pályázati lehetőségekből az iskolák önerőből esetleg hozzá tudják tenni a magukét.”
Az intézmények szakmai javaslatai alapján dől el, hogy mely iskolák kapnak először új számítógépeket. Ezeket várhatóan tavasszal vehetik birtokba a diákok.





























