
"Csukd be a szemed és képzeld el!"
Ez a mondat voltaképpen az egész elődás mottója lehet, hiszen a Szent Márton életéről szóló darab nagyban épít a fiatalok fantáziájára.
Jordán Tamás, igazgató, a darab rendezője, Weöres Sándor Színház
Én nagyon szeretem ezt a korosztályt és nem hiszem, hogy igaz az az állítás, hogy reménytelen-mert ezt most szívesen mondják a fiatalokra. Igyekszem eltalálni ami nekik tetszik és azt hiszem van is hozzá érzékem. És ez nem csak Szent Mártont népszerűsíti, hanem magát a színházat is.
A Kút című előadás a Szent Márton programiroda és a színház közös vállalása. A cél, hogy interaktív módon hozzák közelebb a középiskolásokhoz Szent Márton példázatát.
Ádám Barbara
Nekem nagyon tetszett, érdekes volt és szerintem sokat tanultunk belőle.
Farkas Barbara
Én másfélére számítottam, hogy több szereplővel csinálják meg és technika nem lesz benne, de jobban tetszett nekem így, közelebb állt hozzánk.
Az első rész az édesanya megkeresztelésének történetét jelenítette meg. Az előadás óriási sikert aratott a fiatal közönség körében.





























