
Gyermeknapra időzítette az iQor a családi programját, melyet a cég dolgozóinak sport- és kulturális bizottsága rendezett. A gyerekeket számos játék és ügyességi feladat várta, de körül is nézhettek szüleik munkahelyén.
Ligeti Krisztián Bence
“Engem az érdekel, hogy anyukám éppen itt dolgozik, és meg lehet nézni a munkahelyét, körülményeket, engem ez nagyon érdekel.”
Az elektronikai berendezések szervizelésével foglalkozó cég szombathelyi gyárában most 1100-an dolgoznak, de év végéig bővítik a létszámot, újabb 250-300 dolgozót vesznek fel.
Pajor Attila - ügyvezető igazgató, iQor
“Mindenképpen magasabb tudást, magasabb hozzáértést igényel, mint egy átlagos sori, más multinál történő munka, ez az egyik legnagyobb kihívásunk, ezért működünk együtt a város oktatóintézményeivel, ezért is működünk együtt olyan partnerekkel, akik tudják biztosítani ezt a munkaerőt.”
Az iQor a dolgozói megelégedettség programjának keretében több klubot működtet, ezeknek a tevékenységből ízelítőt is kaptak a családi nap résztvevői.
A dolgozók számos jótékonysági tevékenységet vállalnak, idén először a cég díjjal jutalmazza majd az év önkéntesét. A iQor emellett támogat több olyan szerveződést, melyben munkatársai is részt vesznek. Ezek közé tartozik például a Solution Zenekar, akik felléptek a családi napon és a kutyakiképző csapat is, mely ezekkel a boxerekkel nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő eredményt nemrég.
Végvári Orsi
“Ez a magyarországi boxer munkakutya-válogatott, és most jöttünk haza a belgiumi vb-ről, ahol az egyik kutyánk második helyezett lett”
A környezettudatosság része a cég arculatának, ennek jegyében a családi napon fákat is ültettek a gyár udvarán.





























