Hírek

Iskolához kötnék a családi pótlékot

2010. május 18., 17:30
Szeptembertől nem kaphatják meg a családi pótlékot azok, akik nem járatják gyermeküket rendszeresen iskolába. A parlament elé került javaslat szerint az 50 igazolatlan órát összegyűjtő diákok szülei nem pénzben, hanem természetben juthatnának csak hozzá a szociális támogatáshoz.
Iskolához kötnék a családi pótlékot

A Hefele szakképzőben, csakúgy, mint a középiskolák nagy részében, komoly gondot okoznak az igazolatlan hiányzások. Az iskolába bekerülő diákok a felsőbb évesektől látják a példát. A pedagógusok szerint minden osztályban megvannak a hangadók, ők általában nem a tanulmányi eredményeikkel tűnnek ki.

A 9.c osztályfőnöke azt mondja, a szakiskolákban az is külön probléma, hogy ezek a diákok nemcsak a tanórákról hiányoznak, hanem a gyakorlatokról is távolmaradnak.

Tóth Árpád - osztályfőnök, 9.c osztály, Hefele szakképző iskola
"Beszélgetéseket tartunk ofő órán, mi osztályon belül szép szóval próbáljuk generálni, hogy jöjjenek be órára."

Fodor István igazgató azt mondja, nekik törvényi kötelességük, hogy 10 igazolatlan óra után feljelentést tegyenek a gyerekek lakóhelye szerinti jegyzőnél. Az igazgatói irodában már egész köteg hivatalos papírt őriznek. A diákok közel 70%-a vidéki, ezért személyes kapcsolatot csak nehezen tudnak tartani a hatóságokkal.

Fodor István - igazgató, Hefele szakképző iskola
"A tapasztalat az, hogy nem sok foganatja van a feljelentéseknek. Meg tudom mutatni, havonta 30-40 feljelentést írunk, de néha még a szülővel is nehéz felvenni a kapcsolatot."

A szombathelyi önkormányzathoz 2009-ben majdnem 160 feljelentés érkezett igazolatlan iskolai hiányzások miatt. Az igazgatási osztály vezetője szerint minden esetet külön kell mérlegelni, hiszen néha nagyon nehezen dönthető el, hogy a szülő, vagy a gyerek felelős a hiányzásért.

Tavaly 100 esetben szüntették meg az eljárást, mert nem lehetett bebizonyítani a szülői gondatlanságot vagy szándékosságot. Bognár Judit szerint az amúgy is túlterhelt és rossz szociális helyzetű szülők kevés figyelmet tudnak fordítani 18 éves korukig iskolaköteles gyerekeikre.

Bognár Judit - igazgatási irodavezető, Polgármesteri Hivatal
"Több feljelentés után pénzbírsággal kell sújtanunk őket. Ez a törvény értelmében 50 ezer forintig tarjedhet. Tavaly 157 esetből 25 alkalommal került sor bírság kiszabására."

A hétfőn beterjesztett törvényjavaslat szerint az 50 óránál többet hiányzó gyerekeket a jegyző védelembe helyezné, szülei pedig csak természetben kapnák meg a családi pótlékot. Ennek részleteiről azonban egyelőre még nem tudni semmit.