
Ingyenes látástesztre hívták a Fő téri járókelőket ma Szombathelyen. A szűrőbusz fél tíztől délután fél ötig várta az érdeklődőket. A látszerészek szerint az emberek nem fordítanak elég figyelmet az egyik legfontosabb érzékszerv egészségére.
"Térlátást, színlátást, távolra-közelre vagy olvasni lát rosszul az illető."
Többek között ezeket a problémákat tudják kiszűrni a látásteszttel. Volt, akinél itt a buszban derült ki, hogy egyik szemére szinte nem is lát. Az is előfordult, hogy egy kisgyermek színtévesztését itt fedezték fel. Leginkább azonban olyanok vették igénybe az ingyenes szűrést, akiknek már van szemüvegük.
Wimmer Attiláné
Csak véletlenül jöttem erre. Megszólítottak, hogy elfogadok-e egy ingyenes szemvizsgálatot. Elfogadtam. Már van szemüvegem, olvasásra, de úgy érzem a távoli látásom is kezd egy kicsit romlani.
A szűrőbuszban mindössze 5 perc alatt kiderült, kinek van szüksége részletesebb vizsgálatra.
Abért Lászlóné optomerista üzletvezető, Abért Optika
Az itt megjelent embereknek a zöme, 80 %-a egészen biztosan új szemüvegre szorult, vagy további vizsgálatra.
A Nagy Látásteszt célja, hogy az országos roadshow keretében minél szélesebb réteg számára biztosítsák az ingyenes szűrést. A rendszeres vizsgálattal időben felfedezett problémák 80 %-a megelőzhető vagy gyógyítható.