
A bajnokság első fordulójában Sopronban, míg a másodikban idehaza kapott ki a Szombathelyi Egyetemi SE-Sportiskola női kosárlabdacsapata. A sérülések miatt tartalékos összeállításban szereplő vasi gárda mindkét derbin nagyot küzdött, ám ez még nem eredményezett győzelmet.
Horváth Petra kosárlabdázó, SZOESE-Sportiskola
“Én úgy gondolom, hogy elég jól összerázódott a csapat már. Én remélem, hogy a középmezőnyben vagy még feljebb tudunk végezni. A Sopron ellen nagyot küzdöttünk és ezt remélem tudjuk folytatni, hogy ezzel a mentalítással haladjunk felfelé.”
A szombathelyi csapat a második játéknapon a jó erőkből álló Tatabánya együttesét fogadta és egészen a mérkőzés hajrájáig győzelmi esélyei voltak. A végjáték azonban sokkal jobban sikerült a vendégeknek, akik végül 70:61-re nyertek.
Kozma Tamás vezetőedző, SZOESE-Sportiskola
“Ha valaki nézi a meccset vagy látta a meccseinket, ez egy döcögős játék. Keresem azokat az embereket, aki stabilan együtt tud kollektíven játszani. Hol tartunk? Három védekezési taktikát ismerünk, támadásban zóna ellen és ember ellen is van már két-két játékunk.”
Kozma Tamás együttese a pontvadászat harmadik fordulójában, október 16-án csütörtökön a TFSE ellen lép pályára a fővárosban. A 18 órakor kezdődő mérkőzésen akár az első győzelmét is megszerezheti a SZOESE-Sportiskola.





























