
Az Ébredj Szombathely! programsorozat részeként már negyedjére rendezte meg az önkormányzat és a Pannonsport Kft. közösen a Fut a várost. A nagy sikerű sportrendezvény célja ezúttal is az volt, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra és a mozgás szeretetére.
Kalmár Attila - főszervező, Pannonsport Kft.
- Önmagában az, hogy ennyi ember, ennyi fiatal és középkorú itt van Szombathely Fő terén és élettel telítjük meg ez önmagában is jelentős eredmény. Túl azon, hogy a futás a legegészségesebb sportág a világon, és itt most elég sokan is futnak ma.
A korábbi évekhez hasonlóan több távon állhattak rajthoz a futás szerelmesei, edzettségi állapotuktól és felkészültségüktől függően. Először az 5 és 10 kilométeres táv résztvevői rajtoltak el, majd a váltókon volt a sor. A biztonságos futás megteremtéséhez a rendőrség, a városrendészet és a polgárőrség nyújtott segítséget. A fordítópontot a Sportligetben akalították ki. A lelkes amatőrök mellett profi sportolók is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Goda Ádám
- Triatlonozok, és a futás a kedvencem, mert az megy a legjobban, és nagyon nem fáradok el benne. Ennyi igazából.
A nap során a legkisebbek is futásnak eredtek, és népes mezőny vállalkozott a 2,5 kilométeres futamra, ahol a kezdők mellett a családok együtt teljesítették a távot. Ennek útvonala érintette a polgármesteri irodát is, ahol Nemény András üdvözölte a résztvevőket. A Fut a városhoz csatlakozó futók, miután célba értek, valamennyien érmet vehettek át Halmosiné Séfer Rozáliától és Nemény András polgármestertől.




























