Hírek

Ítélethirdetés a rablóknak

2014. január 16., 18:40

Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért arra a három unokatestvérre, akik kétszer rabolták ki egyik rokonuk pénzváltással foglalkozó élettársát. 2010-ben és másfél évvel később is vascsővel rontottak a férfira. Összesen több mint 5 milliót raboltak el az áldozatuktól. A Szombathelyi Törvényszék ma 10, 9 és 7 év fegyházbüntetéssel sújtotta az elkövetőket. Az ítélet nem jogerős.

Ítélethirdetés a rablóknak

Bilincsbe verve, vezetőszáron vezették a fegyőrök az ítélethozatalra a három unokatestvért. A második rablás után nem sokkal, 2011 novemberében fogta el őket a rendőrség. Azóta előzetes letartóztatásban vannak.

Varga Roland tanácsvezető bíró, Szombathelyi Törvényszék
A második cselekmény elkövetése során egy tanú megjegyezte a gépkocsi rendszámot. harmadrendű vádlott ezt a saját nevére bérelte, így a nyomozó hatóság tudta azonosítani.

2010 februárjában lakásánál várták az ismert szombathelyi pénzváltót, aki rokonuk élettársa, így jól tudták, sok pénzre számíthatnak. Előre eltervezték a rablást, kifigyelték a férfi szokásait, és leosztották egymás között a feladatokat. Az egyik a helyszínre szállította társait, a másik vascsővel ütött, a harmadik elvette az övtáskát, amelyben több mint 4 millió forint volt. Az áldozat életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, maradandó sérülései is lettek. A pénzt a rablók elosztották. Amikor elfogyott, újra ugyanazt a módszert választották. 2011. novemberében egymillió forintot vettek el az ismét megvert áldozatuktól.

A csehimindszenti H.Gy és a szombathelyi K.Zs az eljárás során többször változtattak vallomásukon. A kőszegi D.A viszont - aki akkor Ausztriában dolgozott - kitartott amellett, hogy őt társai kényszerítették a bűncselekmény elkövetésére, ő nem ütött, csak a pénzt vette el az áldozattól. Később öngyilkosságot kísérelt meg, majd bocsánatot kért a pénzváltótól és 2,5 milliós kártérítést is fizetett neki. A két rendbeli rablásért és testi sértésért 10, 9 és 7 év fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék a vádlottakat és ugyanennyi időre a közügyektől is eltiltotta őket. Az ítélet nem jogerős.