
Tovább javult a munkanélküliségi mutató Vas megyében. Tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest jóval kevesebben, 1582-en kerestek munkát Szombathelyen.
Rodler Tamás - igazgató, Munkaügyi Központ
„A foglalkoztatottak száma a gazdaságilag aktív népesség száma jelentősen nőtt a két év hasonló időszakát összehasonlítva. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdaság élénkül a megyében és minél több embernek ad munkát.
A kedvező adatokhoz hozzájárulhatott az is, hogy 2014-től a GYES-ről, GYED-ről visszatérők külön programok keretében juthatnak támogatáshoz és találhatnak munkát. Idén öt pontban változott a Munka Törvénykönyve. Januártól például a keresőképtelenség teljes ideje jogosít a szabadságra. A dokumentum tisztázza azt is, hogy az minősül nagycsaládosnak, aki szülőként legalább három gyermek után családi pótlékra jogosult, valamint gondozási díjban vagy gyermeknevelési támogatásban részesült vagy részesül. Újdonság az is, hogy a vezető beosztásban dolgozók is felmondási tilalom alatt állnak a várandósság, a szülési szabadság és az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelések megkezdésétől kezdve fél évig. A gyermeket nevelők további kedvezményt kapnak.
Kard Enikő - vezető, Munkavédelmi Felügyelőség
„A munkáltató a munkavállaló ajánlására a gyermek három éves koráig, illetve a három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek öt éves koráig köteles a munkaszerződést az általános napi munkaidő felének megfelelő részmunkaidőre módosítani.”
Gyermek születése esetén az apának öt nap pótszabadság jár, melyet a születést követő második hónap végéig, kérésének megfelelő időpontban vehet ki. Ikergyermekek esetében hét nap szabadság illeti meg az apát.





























