
Az ellenzéki képviselők javaslatára további napirendi pontokkal egészült ki az ülés amúgy sem rövid tárgysorozata, ám még így is viszonylag gyorsan megtárgyalták az egyes témákat. A testület vita nélkül fogadta el a város közbiztonságáról szóló beszámolót. A közterület-felügyelet tájékoztatójához is csak annyi észrevétel érkezett, hogy a térfigyelőkamarák kihelyezéséig fokozottan ellenőrizzék a Csónakázó-tó környékét. A bizottsági tagok támogatták az Aligátor Sportegyesülettel kötött, a fedett uszoda felújításával kapcsolatos megállapodás megváltoztatását, egyetértettek a költségvetési rendelet és a településrendezési terv módosításával. A testület elfogadta, hogy a Csónakázó-tó környékén ne legyen alkalmi árusítás, amíg ki nem dolgozzák annak településképi feltételeit. Ez alól csak a nagy rendezvények jelentenek kivételt. Egyetértettek azzal a módosítással is, hogy a köznevelési intézmények is kerüljenek be abba a körbe, amelyek 200 méteres körzetén belül közterületen nem lehet szeszes italt fogyasztani. Egy korábbi kezdeményezés alapján megtörtént a hatásvizsgálata a családon belüli több parkolóbérlet kiadásának. Kiderült, hogy rendelkezésre álló a parkolóhelyek száma ezt nem teszi lehetővé. A bizottság egyetértett azzal, a közgyűlés hatalmazza fel a SZOVÁ-t a külföldi gépjárművek pótdíjtartozásának behajtására. A testület a bírálóbizottság által második helyre sorolt szobor mellett voksolt a Szent II. János Pál pápa-szoborpályázat kapcsán. A végső döntést a közgyűlés hozza majd meg csütörtökön.





























