Hírek

Jók között a legjobbak

2015. október 16., 16:52

Tudomány és oktatás kategóriában Gyurácz Ferenc, a Vas Szemle főszerkesztője, a sportolók között Dancsó Zoltán kick-boxoló, a kultúra területén Petró János karmester, a Savaria Szimfonikus Zenekar alapítója nyerte idén a Vas Megyei Prima Díjat. Első alkalommal adták át az ifjúsági Prima díjat, elismerték a megye legjobb vállalkozóit, és a közönség is kiválasztotta a maga primáját.

Jók között a legjobbak

Demján Sándor 2003-ban alapította a Prima Primissima díjat, amely két évvel később a megyei prima díjak rendszerével egészült ki. 11. alkalommal találkoztak Vas megyei kiválóságai. Ilyenkor a reál szféra gratuláló kezet nyújt a humán terület kimagaslóan teljesítő személyiségeknek - mondta köszöntőjében Szőnye József, aki a kezdetektől vállán viszi a megyei prima díj ügyét.

Szőnye József - elnök, VOSZ Vas megyei szervezete
"Tíz év után is kiváló jelölteket ismerhetnek meg, és büszke vagyok, hogy méltó helyre kerülnek a prima díjak, melyek társadalmi megbecsülése nem csökkent az évek múlásával."

Harangozó Bertalan kormánymegbízott a jelöltekről mint példaképekről beszélt, Puskás Tivadar polgármester pedig a híres magyar tehetségeket méltatta. Három fő kategóriában osztottak elismeréseket: tudomány és oktatás területén Gyurácz Ferenc, a Vasi Szemle főszerkesztője nyert. A sportolók között Dancsó Zoltán kick-box világbajnok kapta a prima díjat. Kultúra kategóriában Petró János karmester, zeneszerző, a Savaria Szimfonikus Zenekar alapítója részesült az elismerésben.

Petró János - karmester
"Ez azért küönleges, mert ezt olyan emberek adják, akik vállalkozók, akiket korábban iparosoknak, mestereknek neveztek, ez már a közpkorban is így volt."

Először adták át a megyei ifjúsági prima díjat, amit a kimagasló tehetségű Kiss Márton Balázs érdemelt ki. A fiatal művész ígéretes zongoraművészi pálya előtt áll.  

Kiss Márton Balázs - zongoraművész
"Próbálok mindig Szombathely városért tenni, és hangsőlyozni, hogy én erről a vidékről való vagyok. Külön öröm, hogy előttem épp a mentorom, Petró János vehette át a kultúráért a Prima díjat."

A közönségdíjat idén Nagyné Erőss Rozália, a Bolyai-iskola magyartanára kapta. Díjazták az év vasi vállalkozóit, és bemutatták az év vállalkozói cím megyei jelöltjeit, akik részt vesznek a december 4-i budapesti gálán.

A gálán a jelöltekhez kötődő produkciókat láthatott a közönség.