Hírek

Jól kezdte a bajnokságot a Haladás VSE sakk szakosztálya

2025. szeptember 26., 11:50

Jól kezdte a bajnokságot a Haladás VSE sakk szakosztálya, amely három csapattal, három osztályban szerepel az új idényben is. Az NB I-ben és NB II-ben érdekelt szombathelyi együttesek magabiztos győzelemmel tartották otthon a pontokat, míg az Extraligában egy sikert és egy vereséget könyvelhettek el a zöld-fehér sakkozók.

Jól kezdte a bajnokságot a Haladás VSE sakk szakosztálya

A nyári táborozás és a szimultán versenyek mellett is keményen készült az új idényre a Haladás VSE sakk szakosztálya, amely az egyik legnevesebb utánpótlás bázissal rendelkezik a régióban. Ennek köszönhető, hogy az új bajnokságban is három osztályban, három csapattal vesz részt a zöld-fehér klub. A legmagasabb osztályban nem változott a lebonyolítás menetrendje, hétvégén egy helyszínen két napon keresztül zajlanak a partik.

Csonka Attila - játékos-edző, Haladás VSE
- A szuperligában játszik a Haladásnak az első csapata - ugye Hévízen dupla fordulóval kezdődik a Szuperliga. Tegnap a Szeged csapatával játszottunk 6-4-re sikerült győzni, Én papíron egy kicsit nagyobb arányú győzelmet vártam, de a szezon kezdet mindig nehéz nálunk is. Nyilván megvannak az erő listák, az ellenfelek várható összeállítása, így a játékosokból próbálunk készülni.

 

Vasárnap az NB I-ben és NB II-ben érdekelt szombathelyi csapat is asztalhoz ült, mindkét együttesre komoly neveket felvonultató rivális várt.

Csonka Attila - játékos-edző, Haladás VSE
- Évek óta közel azonos szinten van a két csapat a Haladás inkább az utánpótlás és az ifi játékosokra épít, míg a veszprémieknél a rutin van. Én bízok benne, hogy ott azért tudunk magabiztosan nyerni, mert szerencsére a fiatalok folyamatosan fejlődnek és egyre jobbak lesznek. 11 órakor kezdünk az NB I-ben a budapesti Hűvösvölgyi Sakkiskola ellen - ott mindenképpen mi vagyunk az esélyesek, itt olyan játékosok játszanak, akik éppen nem fértek bele az extraligás keretbe illetve a tehetségesebb fiatalaink is. Én itt is magabiztos győzelmet várok.

 

A szombathelyiek játékos-edzőjének nem kellett csalódnia, hiszen mindkét együttes kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt ki. A budapesti rivális erejéből néhány meglepetés győzelemmel csak a tisztes helytállásra futotta. Hazai oldalon öten is győztesen álltak fel az asztal mellől. A - arányú győzelemhez valamennyi játékos hozzájárult. Kiválóan szerepelt a tehetséges fiatalokra épülő harmadik számú Hali-csapat is. Dorner Ilona nagy csatát vívott a veszprémiek tehetségével, Kiss Gergellyel, a parti végül pontosztozkodással zárult. A vasi sakkozók közül öten is legyőzték riválisukat, így a - arányú győzelem bizakodásra adhat okot a jövőre nézve. Az extraligás pontvadászat második napján a tavalyi bronzérmes Paksot csak megszorítani tudta Pergel László együttese, amely - arányú vereséget szenvedett.