Hírek

Jól szerepeltek a hétvégén megrendezett versenyen a vasi galambászok

2013. október 02., 18:18

A dunántúli mezőnyben az idén kikelt madarak versenyeztek. A táv a szombathelyieknek 410 kilométer volt. Csehországból indultak a galambok.

Jól szerepeltek a hétvégén megrendezett versenyen a vasi galambászok

A bokszolóknál mérlegeléssel kezdődik a verseny, a galamboknál a versenyző állatok begyűjtésével és azonosításával. Ezt követően szállítókosárba, majd teherautóra  rakják az állatokat és irány az indulópont. Ezen a hétvégén Csehországban engedték fel a galambokat. Az idén kikelt  madarak versenyeztek.

Molnár Károly, elnök, G09-es Savaria Postagalamb Sportklub
“A fiatalok versenyében ez már nagyobb távolság. Ide Szombathely olyan 410-415 km között van. légvonalban.”

Májustól július végéig tartanak a fő versenyek, ősszel kerülnek sorra a  fiatalok. A szombathelyi tenyésztők a Dunántúli Tagszövetség keretein belül versenyeznek. Hétvégén is sokan hozták el galambjaikat. Van, aki már 50 éve hódol ennek a szenvedélynek.

Horváth Ernő
“Az embert mindig valaki megfertőzi, mert magától senki nem galambászik. Nekem volt egy szomszédom, még az 50-es években. Én, mint fiatal, segédkeztem neki. És így ragadt rám a galambászat.”

A galambokat szombaton fél 10-kor engedték útnak Csehország északi részéből.  Dani Felsőcsatáron várta, hogy 23 galambjából mennyi érkezik meg. Délután fél 4 felé értek haza az első madarak. Nemcsak a távolság és a szél, hanem a  nagyobb testű madarak is ellenfelei lehetnek a galamboknak az út során.,

Rudák Dániel
“Megjönnek a galambok. Ugye én azt szoktam mondani, hogy nálam postagalambok vannak, Teljesítik a távot. A többieknél versenygalambok. Az övék gyorsabban jönnek. Nem zavar. Örülök, hogy megjönnek. Nekem ez számít.”

Az előzetes eredmények alapján a vasiak jól szerepeltek a hétvégi versenyen. Szombathelyi galambász végzett az első helyen.