
Óriási küzdelem folyt a focipályán a csapatok között. Ez volt az egyik legnépszerűbb sportprogram. De futásban és távolugrásban is összemérték tudásukat a diákok. Ütőt is ragadhattak a kezükbe, de kiderült az is: ki bánik legjobban a tekegolyóval. Vépi diák nyerte a lányok küzdelmét.
Berta Dorina
Nagyon tetszett a verseny. Jó volt, jó ellenfelek voltak. Mondhatom azt, hogy eléggé sikeresen tudtam dobni.
A magyarországi testvériskolák mellett német, szlovák, szlovén intézményekből is érkeztek diákok. Mezőgazdasági képzést folytató iskolák tanulói vettek részt a sportnapon. A vépi iskola a 70-es évek óta rendezi meg a sportversenyt. Az ógyallai mezőgazdasági iskolából azóta jönnek versenyzők.
Kasláb Szilvia, tanár-- Ógyalla, Szlovákia
Emberi szempontból is sokat tanulunk. Mert látjuk, hogy ás kollégák másképp közelítenek gyerekekhez, más módszereket használnak. Az iskolarendszereink annyiban különbözőek, hogy egy-egy tananyagot átvenni nehezen tudunk. Mi másképp tanítjuk a diákoknak azt amit Magyarországon tanulnak, vagy Németországban.
A pedagógusok szerint az emberi és szakmai kapcsolatokat is fontos ápolni az iskolák között. Sokat tanulhatnak egymástól a diákok, a pedagógusok is.
Hollósi Éva, igazgató - VM DASZK Szakképző Iskola
Egyrészt szakmai kapcsolatot jelent ez nekünk. Hiszen ugyanúgy mezőgazdasági gépészképzéssel, általános mezőgazdasági képzéssel foglalkoznak ezek az iskolák. Nagyon fontos baráti kapcsolatok alakultak ki az elmúlt évtizedekben. És a sport erre kiváló lehetőség, hiszen összehoz diákokat, felnőtteket.
A verseny legeredményesebb iskolája a vépi lett. A hazaiak mögött a szombathelyi Élelmiszeripari Iskola végzett a második és a szlovéniai Rakicsány a harmadik helyen.





























