
A lakossági fórumon a cég tájékoztatást adott a Zanati úti telephelyén megvalósult és folyamatban lévő fejlesztésekről, kiemeltve a környezetvédelmi beruházásokat. A fórum első fél órájában Novák Tibor, a Falco Zrt. igazgatótanácsának elnöke vázolta a gyár jelenét és jövőbeli terveit, hangsúlyozva, hogy a most használt technológia (00:15:33) megfelel a hatályos környezetvédelmi előírásoknak.
Novák Tibor - az igazgatótanács elnöke, Falco Zrt.
"Van az EU-nak egy 2015-ban elfogadtott BAT (Best Available Technology) Legjobb Elérhető Technológia elnevezésű dokumentuma, amiben szerepel ez a vizes elektrosztatikus filter amelyet mi is működtetünk.Ismereteink szerint a Falco minden magyar és EU szabványnak megfelel."
Novák Tibor kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések között szerepel az az ún. UTWS technológián alapuló beruházás (00:14:40), amit a csehországi üzemükben is alkalmaznak.
"A legelső beruházásunk ez a szárító és szűrőcsere lenne, amelyet megfelelő engedélyek esetén 2016-ban be tudnánk fejezni."
Később lehetővé válik a károsanyag-kibocsátás folyamatos mérése is. A tájékoztatót követően Kántás Zoltán a körzet önkormányzati képviselője a lakosság által írásban megfogalmazott kérdéseket és aggályokat fogalmazta meg, kiemelve a jelenlegi tarthatatlan állapotot.
Kántás Zoltán - önkormányzati képviselő
"Meglehetős gyakorisággal sűrű, sötét, csípő, fojtó szagú füst terül szét a lakóházak között. Időjárás függvényében leggyakrabban a Pick lakótelep, a Bébic-telep, Éhen Gyula lakótelep érintettek, de a város távolabbi részein is érezhető a por, az elviselhetetlen szag. A környező településeken élők is többször jelezték a kellemetlen jelenségeket."
Maguk a lakók is felszólaltak, sokszor indulatos hangnemben.
"Meddig akarják még nyomni a sűrű, sötét, csípő füstöt, ami miatt nem tudunk napokig ablakot nyitni?"
A környéken élők a gyár iránti bizalom csökkenéséről is beszéltek.
"Elkészítették a zajcsökkentési tervet, és közben a városnál azzal kalapoltak, hogy emeljék fel a zajhatárt. Nem érez ellentmondást? Hogy higgyünk önöknek"
Hende Csaba elmondta: a Tiszta levegőt! mottóval tíz napja elindított aláírásgyűjtés során több mint 4000 aláírást gyűjtöttek (00:59:44) annak érdekében, hogy a Falco ugyanazt a szűrőberendezést és hiteles mérőeszközt szerelje fel, amit a csehországi gyárban is alkalmaz.
Hende Csaba - országgyűlési képviselő
"Meggyőződésem, hogy ugyanúgy kell eljárnunk, ahogy a Jihlavaiak jártak, ők sem szépszóra, ők sem szépszerével kapták meg, azt hogy nem szennyezik a környezetüket, hanem nyomásra, aláírásgyűjtésre és tiltakozásra."
Hende Csaba visszautalt a tájékoztató elején elhangzottakra, mely szerint a Falco vállalja, hogy 2016 végéig felszereli a szűrőberendezést, és biztosítja a folyamatos, hiteles mérést.





























